|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.16. 22:21 - |
6-8, 10-12 és 16-18 órákban az ebédlő zsong a diákok hangjától. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Ebédlő-> Folyósó-> Udvar |
 [Celearh Moth]
- Sziasztok. - közöltem lakonikusan. Úgy döntöttem, nem kell könnyes búcsút vennem, hiszen épphogy kilépnek az iskola területéről. Plusz, nem nagyon akartam felhívni magamra Moo bátyjának figyelmét, aki elvétve most is úgy szugerált engem, mintha a szemmelverést kezdte volna E'rithként a Reeylimben, így aztán tökélyre is vitte. Bár ezt nem tartottam komolyan valószínűnek.
A vörös hajú fiú, aki valószínűleg nem indít majd kampányt a WWF - fel, hogy "Mentsük meg a vérszívó denevéreket", kiviharzott az ajtón, köpenye pedig úgy lobogott, utána, hogy komolyan azt hittem, ilyen csak a gagyibb akciófilmekben van. Ő bemutatta élőben. Kettőt pislogtam, majd megragadva leépült motyómat, én is kiléptem a folyosóra. Úgy határoztam, felmegyek a priccsekhez, és ledőlök, az végül is nem sokat árthat. Úgyis most akartam kimúlni, mielőtt ez az érdekes beszélgetés elkezdődött. Ennyit igazán megengedhetek magamnak.
Ebédlő--> Folyosó --> E'rithek priccse
 [Devi Weis]
Miután feltett szándékom volt Lepke előtt kilépni az ajtón, viszont ő pofátlanul megelőzött, eléggé fúriamód léptem (vagy rontottam) ki az ebédlőből, majdnem magammel sodorva egy idősebb fiútestvért, egy satnya pillangót, és egy ajtószárnyat. Erre azonban meglepő módon nem került sor.
Önérzetemet már az megsértette, hogy mint farkas a falkavezérnek, a nyomában loholok Alexandernek, nemhogy még a Lepke is előbb szánta rá magát cselekvésre mint én, így hát muszáj voltam ezt hajam hátravetésével kompenzálni, nem törődve vele, hogy nagy valószínűséggel egomániásnak tűnhetek. Nem zavart, mert nagyon jól tudtam, hogy bizonyos mértékig az is vagyok.
Amíg Alexander a lámpával szemezgetett, addig én unottan a falnak dőltem egy röpke ideig, majd összekapva magam, elkezdtem viharzani a folyosón. Úgy gondoltam, ez megfelelő ösztönzés, hogy iparkodjunk.
Ebédlő --> Folyosó --> Udvar |
Elnézve a bátyám arcát azt hittem, hogy valami régi emléken gondolkodik. Aztán jobban megnéztem magamnak a gyereket és rá kellett jönnöm, hogy valami másról van itt szó. Vajon mi lehet az? Végig gondoltam az előbb történteket... A francba ez engem néz így! Méghozzá azért, mert Celearhra mosolyogtam. Azt hiszem... Nem tudom, hogy tudja! Majd megbkél vele.
Alex egy ideig türelmesen hallagatott minket, aztán ki ment a folyósóra. Közölte, hogy ő elindul és aki akar az megy. Végre eljutottak gyenge elmém felfogásáig a szavai, így kézen fogtam Albondielt és kiráncigáltam a folyósóra.
- Alex... ander- már megint elrontottam, majdnem.- Várj! |
 Az következő beszélgetésből, melyben nem vettem részt, mindössze három szó volt szükséges számomra, még pedig a "Háromnegyed hét, este". Talán az "este" sem mert arra magamtól is rájöttem, hogy még nem kukorékol a kiskakas. Szóval csendben hallgattam, ahogyan megtárgyalák a csoportbontást. ~ Komolyan, mint bioszon, amikor hulladékgyűjtő csapatokat kellett alkotni! ~ jutott eszembe, és halványan - még csak mérsékelten idegesítően - vigyorodtam el. Gyanítottam, hogy ebből a "kiszökünk a suliból és senki nem vesz észre" tervből nem lesz semmi. De ha mégis, akkor totális katasztrfa, világvége, satöbbi várható...
- Nekem mindegy... - sóhajtottam, mikor már harmadszorra rendezték át a felosztást. ~ Most komolyan, nem tök mindegy, hogy ki mellett kapnak el minket?! És még én vagyok idegesítő... ~
Vártam egy kicsit, de a következő pillanatban úgy döntöttem, türelemből is megárt a sok, és mindennek van határa. Így lassan felálltam, és az ebédlő ajtajához sétáltam.
- Aki jön, jön, aki nem, az nem... - közöltem, és kitártam a kaput.
Hamarosan már az alagsori folyosón sétáltam arra várva, vajon utánnam ered - e valaki, "Várj meg, én is jövök!" kiálltással, vagy mehetek egyedül, megnövelve annak az esélyeit, hogy másnap ugyanebben a suliban kezdhessem a napomat.
A folyosó lepattogzott vakolatú falának támaszkodtam, és a gyér világítást nyújtó lámpára meredtem, mintha attól várnám a választ a világegyetem nagy kérdéseire. De a lámpa kussolt, szóval ismételten csak egy halk sóhajra futotta.
~ Oké, ha öt percen belül nem jön ki senki azon az ajtón, akkor indulok egyedül... ~ határoztam.
|
 Szóval akkor ezek komolyan gondolták, hogy kimásznak. És biztosra vették, hogy velük megyek. Nem, mintha zavarna. De ezt miből gondolták? Talán a húgom viselkedéséből? Na, mindegy. Tehát kimászunk a falon túlra... Igazából semmi értelme, hisz kint nincs sok látnivaló. Higgyétek el. Én már csak tudom! Ó, anyám mennyit másztunk mi ki anno. Szóval azonkívül, hogy jó szórakozás volt kicselezni a tanárokat és az őröket, meg persze a sok hülyeség, amit kinnt elkövettünk, semmi érdekes nincs ott.
A Lepke névre hallgató srác felosztotta a csapatokat. Én Devivel és Alexanderrel mentem volna,- Egyáltalán nem is ismerem őket!-ha Azura ki nem jelenti, hogy ő ragaszkodik hozzám, mármint egy tanárnőhöz, aki ez esetben én votam. Eme kijelen tésére olyan gyilkos pillantást vetettem rá, hogy attól még én is megijedtem volna.
- Szerintem elég, hogyha közben beszéljük meg. Nektek így megfelel?- néztem végig a srácokon.
Aztán megláttam, hogyan néz a húgom a Lepkére. Nem is tudom mit éreztem. Talán dühöt? Nyugi. Nem te vagy az egyetlen pasi az életében. Ezt te sem várhatod eltőle.- rendeztem el magamban a dolgot. |
[Devi Weis]
Mikor a Lepke bepróbálkozott a két szöveggel, mármint, hogy szükségünk van-e hasonlókra, azon kezdtem gondolkodni, nem- e lennék alkalmas plagizálásdetektornak. Ha a kötetet és oldalszámot nem is, de a szerzőt és könyvsorozatot egyből rávágtam volna, ha kérdezik. De nem kérdezték, és rájöttem, mennyi olyan tehetsége lehet egy embernek, amire a kutya sem kíváncsi. Bezzeg, ha mit tudom én, a teleportálásban jeleskednék, az érdekes lenne.
- Már nem utállak annyira, Lepke, de azért nincs olyan jó hangod, hogy igyuk a szavaid. Úgyhogy nem, nem szorulok rá, hogy ilyesféléket mondj. - csak kissé gonoszul vigyorogtam a társaságra, hiszen nem éreztem szükségesnek jelentősebb csillogtatását feketemágus-hajlamaimnak. - Egyébként a tesóm marad, kötelességem megvédeni a vérszívóktól. Amik egyébként nem honosak a környéken.
Felnevettem, és Dale-re sandítottam, aki még így is eléggé sápadt volt.
[Celearh Moth]
Megvontam a vállam, címezve ezt részben Devinek; részben a módosításnak; részben annak, hogy a stratégiáról dunsztom sincs, bízzák csak Faithre, részben pedig a vérszopó denevéreknek.
Annak köszönhetem, hogy ennyire nem értenek az emberek, hogy legkevésbé sem tudok egyértelműen fogalmazni, és ha lehetne, egyetlen legyintéssel fejeznék ki hét dolgot. Ez már kétségtelen.
Moo sokadszorra is rámmosolygott. Az én vérem meg sokadszorra is megvadulva bolyongani kezdett az ereimben, és felforrt, mintha rátettem volna a sparheltre, mint a nevelőnők a krumplifőzeléket. Viszonozni szerettem volna, de mire sikerült elrendeznem magam, hogy egy ilyen természetellenes gesztus összejöjjön, Moo a bátyjához fordult. Így jóval halványabb és szégyellőssebb mosolyt sikerült csak kicsikarnom magamból. Persze mindezt úgy, hogy véletlenül se kelljen a hihetetlenzöld szemekbe néznem, mert akkor félő, hogy valami szarvashibát követek el az elkövetkezendő tíz szekundumban.
|
Celearh felvázolta a csapatokat, miszerint én Faithtel (alias Tündelány) és Devi bátyával, Dale-el megyek. És kijelentette, hogy senki sem nyársalhatja fel magát.
- Nem, szerintem nem kell mondanod.- mosolyogtam Celearhra.- Indulás előtt vagy közben beszéljük meg, hogy hol találkozunk a mászás után?- néztem Faithre.
Végül felálltam és a bátyám mellé sétáltam. Átkaroltam a vállát és a többiekre néztem.
- Bocs Celearh, de én átrendezem a felosztásodat, mert én a tanárnővel szeretnék menni.- bocsánat kérőn mosolyogtam Albondielre, mert olyan "ha még egyszer kimondod ezt a szót, akkor megöllek" tekintett rám. |
[Celearh Moth]
- Nos, gondolom, közlitek majd, hogy hülyeség, de azt hiszem, én el tudnálak titeket felezni. Már ne essetek pánikba. - Kissé elmosolyodtam. Segíteni szerettem volna, ahol tudok, ha már ilyen ügyesen kivontam magam a tényleges felelősség alól, és elengedtem a fülem mellett, hogy alakítsak tücsköt. Pedig hogy örült volna Devi, ha idétlenül ciripelni hallhat! Ráadásul nekem megvolt az az előnyöm, hogy sejtettem, hogy Moo nem repesne olyan emberek társaságáért, akiknek percekkel azelőtt lekent egyet. - Ugye a Tündelány és Devi, meg Moo és Alexander nagy eséllyel felvennék a baltásgyilkos-felállást, ha összekerülnek, a bátyjak meg nyilván végig pesztrálni próbálnák a húguka, úgyhogy ha osztok és szorzok, akkor Moo, a Tündelány meg Devi bátyja, az egyszer három. És Devi, Abondiel tanárnő meg Alexander, az még egyszer három. És hacsak nem én vagyok a matektanárnőm szégyene, akkor ez így stimmel. Bár sosem volt erősségem a kombinatorika. Azt hiszem, többet már nem segíthetek. Nem hiszem, hogy a denevérektől való félelmet meg tudnám szüntetni, hacsak nem úgy hogy leitatlak, lévén "folyékony bátorság". Úgyhogy bocs. - vonogattam a vállam, a végére már Devi bátyjához beszélve. - És ne nyársaljátok fel magatokat, mert még hátra van a vízbefúlás holnap. - Aztán, amikor már kezdett kínos lenni, hogy csak én dumálok, de senki más nem mozdul és nem reagál, rákérdeztem: - Mondjak még valami lopott dumát, hogy "a csillagok vigyázzanak rátok" meg "ne férjen hozzátok bánat" vagy indultok? |
A jelenlegi felállás szerint háromas csoportokban megyünk. Celearh nem jön és Devi kikötötte, hogy ő nem megy Faithtel. A bátya el is indult, de Devi figyelmeztetésére megfordította a köpenyét. Ez nem rossz ötlet. Mármint az hogy sötétebb ruhát "húzott". Bár az én sötétkék felsőm csak Celearh fekete ruháinál nem volt sötétebb.
- Az nem hat, hanem négy, mert ugyebár az én bátyám és Devié nem E'rithek.- javítottam ki Faitet. -Amúgy kivel megyek?- kérdeztem érdeklődve. Csak ne Alexandet kapjam. |
[Devi Weis]
Tovább folytatódott a csevej a fogpiszkálós gyilkosságokat illetően, ami, habár rendkívül érdekfeszítő volt, engem nem tudott lekötni. Most már biztos voltam benne, hogy a létszámunkat nincsen hová csökkenteni hatan vagyunk, és senki nem fog kiszállni belőle. Én végképp nem.
- Akkor hát két csoportra oszlunk. Jó. De ne sózzátok rám Faithet, mert megölnénk egymást. Akár fogpiszkáló nélkül. Amúgy meg sem fog kottyanni nekik három-három E'rith, ha takarodókor a helyünkön leszünk.
- Ezért kéne menni, ha engem kérdeztek. Na? Jösztök? - azzal Dale már az ajtóban állt, várva, hogy a társaság kövesse.
- Köpeny. - szóltam neki, mire végignézett magán, és leesett neki, hogy nem jó ötlet megpróbálni hosszú, fehér palásttal kerítést mászni éjszaka. Akkor fogta magát, levette a nyakából a köpenyét, kifordította - reméltem, nem így szokott átöltözni is -, majd sötétzöld béléssel kifelé újra felvette. Részéről megoldódott a kérdés. |
 - Biztos van, aki még fokpiszkálóval is tud ölni- vállat vontam és rájuk hagytam ezt a fegyveres témát. - De mire való a mágia? - makacsul kitartottam az elv mellett, hogy igenis, a Reeylimben ez lehet a legnagyobb fegyverünk. - No meg egy fegyver mulandó, elveszhet, elcsorbulhat, tönkre mehet. De a mágia nem. Hacsak el nem csesszük. - mosolyogtam rájuk.
- Hát, ha Lepke barátunk olyannyira maradni szeretne akkor is maradunk... hatan- belketúrtam a hajamba. - Fúrcsa lenne, ha hat E'rith eltűnne, főleg hogy ez több, mint az egyenlőre megérkezett gólyák fele- hajamat fülem mögé túrtam. - Hát, ha más nem, két csoporta oszlunk és 3-3 ember megy. Mindenki máshol mászik, azután találkozunk valahol. Bár ez nem változtat azon, hogy 6 E'rith tűnik el a semmibe.
Alex az óra állásáról érdeklődik én pedig felhúztam köpenyem úját és a karomra tekintettem. Régi, rozoga fém óra tündökölt csuklómon, kopottas bronzborítással. Járni járt, bár a mágia is közre játszahatott ebben. Még a dédanyámé volt, ő adta genjerációról generációra.
Habár az üveg kissé mocskos volt, egészen láthatók voltak rajta a számok. - Háromnegyed hét, este. - Jelentettem ki. |
- Ahogy gondolod.- hagytam Alexanderre a sörnyitós témát. Celearh kijelentette, hogy nem játszik madarat, erre Alex is megszólalt, hogy lehet tücsök is. Ezen a ponton ott tartottam, hogy elnevetem magam, de tekintettel Celearhra nem tettem. Ha most megbántom akkor kivel fullok vízbe?
- Szerintem idős.- válaszoltam aztán gonosz vigyorral. |
- Hmm... Hogy bunkóbb - e? Majd meglátjuk... Attól függ hányan látnak meg minket a falnál. Ha ötnél többen, bunkó leszek - adtam egy teljesen érthető, és frappáns választ. Visszahelyezkedtem a székemre, melyről nemrég álltam fel. ~ Ezek egész jól elbeszélgetnek. Kíváncsi vagyok, jövő ilyenkorra vajon rájönnek - e, hogy röpke 365 nappal tovább tervezgették a szökést, mint amennyivel kellett volna ~ halkan kifújtam a levegőt, és végignéztem a társaságon, magamban számolva a tagokat. ~ Én, az egy, aztán ott van a Lepkefiú, Devi, meg a bátyja, Azura, és a bátyja, az már hat, meg Faith, az hét... ~ számolgattam. Reméltem alapszintú matematikából állok olyan szinten, hogy meg tujak számolni egy ebédlőnyi embert. Habár furcsább dolgok is megestek már velem az elszámolásnál...
Lepke bejelentette, hogy nem hajlandó madárhangokat kiadni magából, amit valahol mélyen meg is értettem. Én sem játszottam volna el egy fűben ugráló nyuszit a többiek kedvéért, még akkor sem, ha azzal megmenekülhettünk volna pár kínos "Mit?" kezdetű kérdéstől. Meg aztán marha nagy, steroidozott randa nyuszinak néztek volna, ami ugye nem valami hétköznapi dolog.
- Akkor lehetsz tücsök is... - vetettem fel.
És csak ekkor jutott eszembe Azura kijelentéséhez is hozzáfűzni valamit, mert ugye semmit nem hagyhattam szó nélkül ami a közelemben történik.
- Kösz nem. Van a zsebemben egy rejtélyes körülmények között odakerült sörnyitó, az tökéletes lesz fegyvernek. Majd leütöm vele az őrt. Vagy bumerángnak használom. Bár azt kétlem, hogy visszajönne - tűndődtem egy pillanatra.
A plafonra néztem, ismét. És csak ekkor ötlött eszembe egy nagyonis értelmes, és még támához is kapcsolódó kérdés.
- És tudja valaki mennyi az idő? - kérdeztem. - Nincs órám. |
[Celearh Moth]
Hogy nehéz volt-e elhinni, hogy Faith és Alexander képes ilyen hosszasan vitatkozni egy nyolcéves kislány adottságain és mozgáskordinációján? Nem. Egyszer meg kellett tanulnom, hogy a Reeylimbe láthatóan varázslók járnak, és ez nem azt jelenti, hogy hosszú szakálluk és varázspálcájuk van, vagy hogy párszaszóul beszélnek. Viszont kétségtelenül nagyon erős az akaratuk, különben nem tudnának uralni egy szentjánosbogarat sem, nemhogy a Mágiát. Az erős akarat pedig nem más, mint makacsság.
Amint felmerült, hogy talán nem kellene mindenkinek mennie, kissé összekaptam magam. Ez egy remek ürügy, hogy maradhassak és ne kelljen kicsapatnom magamat. De még így is meg kellett fontolnom, mit mondok, hiszen láttam, hogy habár kultúráltan igyekszik leplezni, Alexander szemáben láttam, hogy Dale kirohanása nem vívta ki a tiszteletét.
- Ha túl nagy a tömeg, én szívesen ülök keresztbevetett lábbal a priccsem szélén. Semmiképp sem alkalmatlankodok. Bár ha ragaszkodnátok ahhoz, hogy én is belekeveredjek, keresztbetehetem az ujjaim a hátam mögött. De nem utánzok sem kuvikot, sem fecsegőposzátát, ha jön egy tanár. - közel cinkos mosoly villant meg az arcomon.
Körbepillantottam a társaságon. Azaz körbepillantottam volna, ha a szemem nem akad meg mindjárt Devin, mivel a vörös hajú lány kissé elrévedt.
[Devi Weis]
Fel akartam szólalni amellett, hogy Lepke maradjon. Nem azért persze, mert láttam a szemében, hogy szándékában áll - bár kétségtelen: láttam-, hanem, mert nem szerettem volna elesni benne a sötétben vagy hasonlók.
Másrészt pedig az a mondat vetett fészket a fejemben, amelyet Alexander mondott, a golyóstollas gyilkosságokról és körzős szemkibökdösésről. Mivelhogy igaza volt. Bármivel lehet ártani. Ha Dale-lel durván összevesztünk valamin, megesett, hogy a karja olyan volt, mintha rászabadított volna egy dühös macskát, amit persze puszta kézzel hoztam össze. Máig nem tudom, milyen érzés lehet, ha egy ember összekapar, de gyanítom, nem ez volt életem főműve. Bárki képes lehet rá, nemde.
Közben némán, de elégedetten konstatáltam, hogy Azura és Alexander barátilag szívják egymás vérét. Amit Faith is kiegészít. Vámpírok bálja a Reeylimben. Első felvonás. |
- Na, jó ez igaz.- mondtam Alexander kijelentésére, minek célja, hogy kezdünk túl sokan lenni. Mehetnénk már. Bárhová, csak elinnen. Kezdem nagyon unni ezt a helyet, főleg, hogy az egész délelőttemet itt töltöttem.
- És bunkóbb vagy?-kérdeztem Alexandert. Nem nagyon tudtam, mit akar még ezzel a kérdéssel, hiszen Devi már ismertette a délelőtti programuk. Legalábbis a nagyrészét.
- Nem is rossz ötlet a golyóstoll. Van nálam pár, ha esetleg valaki szeretne fegyvert.- mosolyogtam. |
-Amúgy... - tettem hozzá, miközben a többiek is lassan beszáltak a tervek szövögetésébe. - ... minél többen osonunk ki a falhoz, annál nagyobb az esélye, hogy elkapnak minket - jegyeztem meg rövid vállvonás kíséretében. Meg különben is, aznapra már bőven elegem volt a tömegből. A dohos ebédlőből, ahol por és káposzta szaga keveredik a levegőben, na abból szintén.
- Igen, de a nyolcéves kisebb. Több helyre tud bújni. Nem nyikorog a súlya alatt annyira a kapu. De lassan abbahagyom a védőbeszédet, mert értelmét nem sokat látom - sóhajtottam.
A következő pillantásom Devi bátyjának szólt, akinek a neve továbbra sem méltóztatott eszembe jutni, azonban kategorikusan kijelentette, hogy fél a denevérektől. Jó, nem szó szerint, de ha az ember nem teljesen hülye, egyszerűen leszűrhette szavai értelmét. ~ Nyilvánosan kijelentette, mitől fél. Nyilvánosan! Hát egy csepp méltósán nem szorult ebbe a srácba? ~ háborogtam, s mellé még pofákat sem vágtam, ami nálam elég ritka, általában minden gondolatom tisztán látszódik rajtam.
- "Egyébként mi az, amiről ti beszélgettetek idebent, mielőtt én megérkeztem, Faith?" kérdezném, ha kicsit bunkóbb, és kíváncsibb lennék - kacsintottam felé. - Amúgy meg két motivációm van, az egyik, hogy nem maradok szégyenben egy nyolc éves gyerekkel szemben, a másik meg a szabadság. Egyéb kérdés?
Néhány pillanatig csendben is maradtam.
- Fegyver bármi lehet, ami harcra alkalmas, akár egy golyóstoll is. Egy rendes körzővel például az ember remekül ki tudja szúrni a szemét - állapítottam meg bölcsen. - Amúgy fegyverek helyett nyugodtan koncentrálhatnánk az észrevétlenségre is. Mert akit nem látsz... - drámai szünetet tartottam. - ... azt nem is tudod megtámadni. |
- Nyolc évesen nyilván ügyetlenebb az ember. Más a mozgáskordinációja, kevésbé fejlett - vállat vontam. - Akkor ma este? - mosolyogtam rájuk - A kastélyból szűrődő fény eleinte biztos ad majd elegendő fényt, amíg megszokjuk a sötétet. Onnatól már mindegy.
Egyébként mi az amit keresel odakint, Alexander? - Közelebb léptem hozzá és hidegen a szemébe meredtem. - Mind szeretnénk tudni, mi vett rá az ilyenszintű lelkesedésre. - Körbemutattam, mintha csak tudtára akartam volna adni, amit már egyébként is tudott, hogy egy egész E'rith-társulat itt van, körülötte.
- Tudjátok kiknek van fegyvere? - bámutlam Celearh szemébe- Az őröknek. A tanszék úgy vallja a mágiánk lehet a legerősebbb fegyverünk és, ha fizikailag fegyverkezzük fel magunkat, elmarad a mentális pánncélunk - újból megvontam a vállam, és észrevétlenül beletúrtam kusza sörényembe. |
- Gondolom, hogy ne öljük meg egymást. Bár ez irtózatos hülyeség, mert azok nélkül is megtehetjük. Egyébként sincs fegyverem. És háziállatom se. Anyuék nem engedték, hogy legyen párducom.- mondtam szomorúságot színlelve, mert ugyebár ez elég nagy baromság lett volna. Persze a bátyámnak már megint közbe kell szólnia:
- Ugyan már Azura, mi az, hogy nincs fegyvered? És a kezed mi?- Igen. Ezzel arra utalt, hogy otthon megöltem egy patkányt egy ütéssel. De az nem volt nagy cucc. Ránéztem és megvontam a vállam, mintha nem számítana. |
[Celearh Moth]
Nem nagyon tudtam semmit hozzáfűzni ahhoz, amiről a beszélgetés folyt. De el tudtam volna hinni Deviről, hogy tényleg csak könyvekből beszél. Ahogy gondolkodás nélkül azt is, hogy Moo próbálta már a bunjee jumpingot. Neki olyan merész, talán egy icipicit eszelős szikra égett a szemében. Amit én szerettem. Még úgy is, hogy amit ő megcsinált, arról egy filmet sem mernék megnézni.
- Kösz, Moo, de van valahol egy kesztyűm. Kicsit nyomi, mert nem egy márka, én meg már szétrondítottam az íjászkodással, és azok után, hogy íjat szereztünk, már egy rendes kesztyű luxus lett volna. Úgyhogy úgy néz ki már, mintha a nagypapi második világháborús bőröndjéből túrtam volna elő, de célnak megfelel. Egyébként mi az, hogy nem hozhatunk sem háziállatot, sem fegyvert az iskolába? Ezt személyes sértésként könyveltem el. Az utóbbi miatt persze.
Kissé zavartan felnevettem. "Kissé." |
- Igaz.- mondtam, majd biccentettem Devinek. Devi kijelentése miszerint csak olyan szavakat tud mondani, amiket könyvben, vagy versben olvasott aranyos volt. Mi? A bátya fél a denevérektől? Hát ezzel nem tudok mit kezdeni. Vagy még is?
- Nyugi Dale. Ha a húgodnak nem megy akkor leszünk ott még páran, akik távoltartjuk őket tőledt.- mosolyogam. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
