|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.16. 22:21 - |
6-8, 10-12 és 16-18 órákban az ebédlő zsong a diákok hangjától. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Celearh beleegyezett, hogy vízbefulljunk. Közben elég esetlenül nézett rám. Talán nem tud úszni, vagy mi? Arról, hogy kéne keresni egy jó fej tanárt a bátyám jutott eszembe. Megkéne keresni és ő éppen megfelelőlenne az imént említett tanárnak.
-Rendben. A bátyám megfelel tanárnak, vagy keressünk mást?-kérdeztem. Szerettem volna találkozni vele, de valahogy úgy éreztem, hogy ez nem most fog összejönni. Kérdő tekinettel végignéztem a körülöttem levőkön. Vártam a válaszukat. |
 [Celearh Moth]
A kérdés utólag pontosítva lett, immár sokkal inkább kellemetlenebb formában. Persze Moo teljesen korrekt módon kérdezte, a baj megint az én oldalamon leledzett.
Ugyanis engem nem nagyon igyekeztek megtanítani úszni, így, meg kell hogy nyugtassak mindenkit, egy olyan tóban, aminek a széle másfél méter mély, könnyűszerrel meg tudnék fulladni. Raádásul nem repestem a gondolatért, hogy fürdőgatyában kelljen mutogatnom magam egyáltalán bárki előtt. Nem. Hullasápadt vagyok, cingár, szerencsétlenforma, és nem véletlenül vagyok folyton talpig ruhában. Az kellene, hogy közszemlére tegyem itt magam, ráadásul lekopjon a festék a tenyeremről, és mindenki jól láthassa, hogy egy-egy fehér heg húzódik mindkettőn. És megint elkezdhessek csöpögős sztorikat mesélni.
Sokmindent szerettem volna titkolni, de az égvilágon semmit sem annyira, mint azt a két sebet. Mert volt anno egyidőszak, amikor enyhén magam alatt voltam. És finoman szólva mazochista. Természetesen elmúlt és két nap múlva már átkoztam magam, de ez van. Nem véletlenül festem a tenyerem is.
- Lemehetünk. Csak kerítsünk valami jófej tanárszerűséget. Ne csapjanak ki első nap rendbontásért. Az ráér tanév közben, ha minden áron azt tervezzük. - javallottam, remélve, hogy elég hosszú az út, hogy találjak valami kifogást, hogy miért nem megyek vízbe ebben a cudar melegben. Közben igyekeztem aránylag magabiztosan nézni Moora, nem úgy, mintha a végrendeletem fogalmaznám. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. |
Celearh jót nevetett idióta kérdésemen.A válaszára elmosolyodtam. Bár azt nem értettem, hogy miért szép, de hát a pasik márcsak ilyenek. Mondjuk azt már megtanulhattam volna, hogy hülye kérdésre csak hülye választ kapok. Aztán eszembe jutott, hogy kérdésem felét tettem fel megint. Mert én már csak fél mondatokban beszélek. Nehogy már érthető legyek.
- Mármint, együtt? Ja, és másfél méteres vízben.- mondtam gyorsan. Még én magam se értettem volna mit közöltem, ha nem tudnám. |
[Celearh Moth]
Moo bociszemeire válaszul nyilván én is vágtam valami érdekes arcot, amikor elhangzott a kérdés, miszerint lenne-é kedvem vízbefúlni. Az tény, hogy kb olyan lehetett az ábrázatom, mint a Der Shrei című festményen, amely eredeti nyelvről fordítva annyit tesz, "A sikoly". Nos, ha az ember felidézi azt az arcot... Egy röpke pillanatra szakasztott olyan lehettem, mint annak a képnek az immár hajat növesztett karikatúrája.
Megláttam Moo kissé zavart arcát, ami azonban csak egy árnyalatnyit látszott meg rajta, még beugrott, hogy milyen irreálisan zöld a szeme, aztán gondolkodást teljesen mellőzve (Mert minek is, csak bajom van belőle folyton...?) mondtam, halkan, kurtán felnevetve, mielőtt szóhoz jutnék. - Ilyen szépet még soha senki nem mondott nekem. |
Akkor most Celearh nem haragszik rám? Néztem a fiút hatalmas boci szemekkel, mert nem értettem. Vagyis értettem, de nem egészen. Miért volt hülye? Ja, hogy... értem. Leesett! Na, szóval. Hülye volt, mert azt feltételezte, hogy: "elismerem, hogy van egy alvilági lelkünk." csak hogy az ő szavaival éljek.
Erről jut eszembe: ezek már megint összeveszni készülnek Devivel. Vagy már megtörtént? Na, mindegy. Térjünk vissza a házra.
- Szóval Celearh. Lenne kedved vízbefullni?- tettem fel azt az idióta kérdést, amin az előbb gondolkodtam. Basszus Azura! Hogy te mennyire hülye vagy! Ennél még a világon sem mondtak nagyobb baromságot. |
[Celearh Moth]
Erővel kellett, hogy rávegyem magam: ne mondjam ki azt a kitörni vágyó gondolatot, miszerint "A francba veled, hogy te még a lelkembe tiporni is ilyen kedvesen tudsz..." De büszke vagyok magamra, mert nem mondtam ki. Lenyeltem. A gombóccal együtt a torkomban.
Amit legkevésbé akartam, hogy a saját kis hisztimmel az ő kedvét is elrontsam, de íme, sikerült. Pár órája vagyok itt, de már hozzávetőleg miden megtörtént velem, amit a "soha ne merészeld Celearh, ha nem vagy teljesen idióta" listámra feljegyezhettem volna. Csakhogy nem volt ilyen listám. És per pillanat nem volt kedvem tollat ragadi és csinálni egyet, holott kipipálgathattam volna már a negyedét.
Nos, amikor képi értelemben ennyire padlón voltam, akkor jött be az ebédlőbe egy sárkánylány. Komolyan kezdtem azt hinni, hogy őrült vagyok. Megkapaszkodtam az asztallapban, és némi megkönnyebbüléssel konstatáltam, hogy az igazi. Hirtelen kedvem lett volna végigtapogatni a társaságot, nem-e hallucinálok. De ezt sem tettem meg, amiért komoly mértékben megnőni éreztem az önuralmam. Hihetetlenül nagy volt a késztetés.
- Na, ne. Ez az, amit legkevésbé szeretnék. Ne sajnáld, ok? Én voltam a hülye. Trollganéj, hogy Devi szavaival éljek. - elmosolyodtam. Talán csak azért, mert egyébként ritkán teszem, de komolyan zsibbadni kezdtek az arcizmaim.
- Hé, Lepke! Minden, amit mondok, szerzői jogi védelem alatt áll jó? - szólt be Devi.
- Akkor már azt sem mondhatom, hogy "jó", mi? Mert te kiejtetted becses szádon. Ez csak nekem magas? - ráncoltam a szemöldökömet.
- Figyeljétek, kiderült, hogy nem vagyok tévedhetetlen! - ordította Devi, mire nevetve a kezembe temettem az arcom. Biztos, hogy ez varázslósuli és nem őrültekháza? - Örülhetsz neki, ha úgy tetszik. |
Alicia bejött az ebédlőbe. Leült együres asztalhoz. Vajon hol lehetett? Lehet odakéne enni hozzá. Áh, megy a halál! Devi és Faith valami házról beszéltek. Megakaromtudni miről. És egyébként még mindig várom Celearh reakcióját. Azt hiszem nagyon megbántotttam. Pedig nem akartam. |
 Megérkeztem. Diákok beszélgettek ammerre csak néztem. Még mindig korgott a csomrom. Itt valyon mikor hozzák vagy kapunk kaját? A villám se tudja! Láttam egy jó kis helyet egy asztal mellett majd szétnéztem és odamentem.
Kőkapú->Étkező |
Faith ismertette a szóban forgó házat. Amiből kiderül, hogy fából van és, hogy elvisznek oda.
- Nagyon jó.-mondtam unottan.-És mit lehet ott csinálni? Már mint a másfél méteres vízbefulláson kívül?
Szememmel még mindig Celearht kémleltem. Remélem nem bántottam meg nagyon. Látszott rajta, hogy nagyon unatkozik. Gondolkodtam, mit mondhatnék neki. Nem jutott eszembe semmi, így tovább gondolkodtam. Mit kérdezhetnék? Azán valami égtelen hülyeség ötlött eszembe. Még pedig az, hogy megkérdezzem tőle, hogy:Fullunk-e együtt vízbe? |
 Most vettem csak észre, hogy egy ismeretlen személy is belépett a terembe rámeredtem és halványan elmosolyodtam, bátorítón hátha megmozdul .
(Mezara Thompsont találta meg. (: ) |
Őszíntén szólva nem követtem a beszélgetést. Ültem kukán a gondolataimba merülve.
A ház említésére viszont felfigyeltem.
Tudni illik, a Reeylimes diákok és őr-tanoncok kötelesek nyári múnkát végezni. Ez álltalában két lehetőségből áll; Kastélyszépítés, Könyvtári múnka. Fúrcsa mód a legtöbben mindig a kastélyszépítést választják, ami ezúttal annak a háznak a kiépítése volt.
A nővérem is elment, és gyorsan elkészültek...Még sosem láttam, de állítólag igen szépre sikeredett. Valami rönkház féleség...
- Faház- kukán motyogtam, mint egy sokkba esett. - Még a tanév nyitó előtt elvisznek oda- jelentettem ki szárazon. |
Ugylátom megbántottem Celearht. Pedig nem akartam. Egy kicsit- kicsit? Inkább nagyon is- bunkón viselkedtem. A fiúra néztem.
-Sajnálom.-mondtam őszinte megbánással a hangomban. Néztem, nézem és vártam mit reagál.
Devi valami házról beszélt egy tó mellett. Nem értettem, miért hozta fel, de hamár megtette akkor miért ne kérdezzek rá?
- És mit szeretnél a házzal csinálni? |
[Celearh Moth]
- Bocs. Talán nem teszik vagy nincsen humorom, de attól nincs bennem semmi rosszakarat. - mondtam színtelen hangon.
És újra beugrott, miért nem bízunk az emberekben. Szeszélyesek. Durvák. Kétszínűek. Nem ártatlan tündérek. Rosszabbak a démonoknál, mert a testük olyan, mint az enyém, és semmi a világon nem határol el tőlük.
- Unatkozom. - mondtam inkább halvány, talán kissé őszintétlen mosollyal. Ekkor természetesen Devi is megszólalt, mert ha valaki beszél, hát neki hasonlóképpen úgy kell tennie.
- Úgy tudom, van az erdőnkben egy faház, ahová ki lehet menni nyaranta, amikor nincsenek órák. Persze tanári felügyelettel, nehogy belefulladjunk a tóba. Ami amúgy kb másfél méter mély a szélén. Borzaszó rémisztő, nemde? - újfent szarkazmussal próbálkozott. Valahogy nem voltam erre vevő most. Beszívtam a levegőt, majd lassan kifújtam. Mindegy. Minden mindegy. Nyugalom. |
-Nem. Nem ismerem el. Csak felvetettem a kérdést. De azt hiszem kár volt.- néztem komoran Celearhra.- Rendben akkor okoljuk a gravitációt, mint eddig minden esésemnél.
Devihez fordultam és a szavait emésztettem. Történetördög? Nem is rossz.
- Igen. Igazad van, nagyon is!- mosolyogtam a lányra.
Visszanéztem Celearhra és újra eszembe jutott a gravitációs dumája. Basszus, hogy én mennyit estem életem sorám! Végtéré is ott vot a köteles stori, meg amikor leugtottam a fától a trambulinra, cs egy kicsit félre sikeredett. És ott volt még a többi ilyen agyament próbálkozásom. De azért is a gravitációt kell okolni, ha elüt egy biciklis? ezen, majd még gondolkozom. |
 [Devi Weis]
Meginogott alattam a szék, de nem nagyon zavartattam magam. Tudtam, ki és miért csinálja, úgyhogy egyszerűen megtámasztottam a lábam és gyilkos pillantásokkal meredtem a Satnya Pillangóra. Részemről ez a név volt kellemes, nem a Celearh. Esetleg a Fonnyadt Pillangót is támogattam, ha épp megkívánta a gondolatmenet.
- Nem az ördögök a lényeg, hanem a történet körülötte. Ezért ödögtörténet. Ha máshogy lenne, történetördögnek hívnák, de lássuk be, az már az idiotizmus határát fenyegetné. Mint sok más a világon. - A társaságra néztem. Persze, az én gondolkodásmódomat kevesen értik meg. Túl sok benne az irodalom és az intelligencia. Két "szörnyű" I betű.
Igazat megvallva már lusta voltam komolyan veszekedni, mert ha az embernek nincs méltó partnere, nem élvezet. Nos, az idei tanévben Alexander volt, akit kellemes volt szapulni. Azurár kedveltem, az ő lelkébe nem volt túl sok kedvem beletiporni, Celearh a nyomomba sem ért, Faith meg... igen, őt túlságosan utáltam, hogy jót veszekedhessünk.
[Celearh Moth]
- Ja, szóval elismered, hogy van itt egy alvilági lelkünk! - kaptam Moo szaván. Bár ebben benne volt az is, hogy alig tudtam elfojtani vigyoromat, hogy sikerült olyan irányba forgatnom a szavakat, hogy az javamra váljon. - Azért mondok ilyet, mert ha már van szám, hát használom. És ha a hibást keressük a dologban, szidjuk a gravitációt, mert el kell hogy ismerjétek, ő a tettes. - Devi pedig bűnrészes, ha úgy vesszük. - De ha a gyökerekig mennénk vissza, akkor az ősrobbanáshoz meg különböző teremtésmítoszokhoz jutnánk. Kalevalát ajánlom figyelmedbe. - Böktem Devi felé a fejemmel.
|
-Ugyan miért mondasz ilyet?-kérdeztem gúnyosan, mert természetesen tudtam, hogy Celearh gyűlöli Devit. Ez abban is megnyilvánult, hogy az előbb megpróbálta lelökni a székéről. Kettejük pillantásait figyelve majdnem elnevettem magam. Végül csak mosolyogtam.- Amúgy meg miért ne férne el itt sok rossz embet is, ha? Ja, és biztosra veszem, hogy Devi nem direkt ijesztette meg, és az meg az én hibám volt, hogy leestem.-mondtam megértve Celearh cselekedetének okát.- Nem, mintha gondlenne, hisz már elég sokszor estem. |
[Celearh Moth]
- Sok jó ember kis helyen is elfér, tudom. Csak a második szó hibádzik a társaságunkban ebben a percben. - állapítottam meg epésen. Jobbnak láttam, hiszen nem kevéssé tűnt úgy, hogy Devi és Azura hamarosan egymásnak esnek. Az agresszívan, bestiálisan festő fél természetesen nem Moo volt. És nem sok kínosabb dolog létezett a világon, mint nem egy ismerősöm által meglehetősen kedvelt, ún "lánybunyó". Nem, a fenti mondattal nem azt szerettem volna elérni, hogy Devi az én hajamat kezdje tépni, hanem azt, hogy ha már valakiét, az a sajátja legyen.
Mivel mellesleg Moo lezúgott a székéről, reflexszerűen megfeszültek az izmaim, hogy cselekedjek, de csak abban a pillanatban sikerült az elmémnek utólérnie az ösztöneimet, amikor a lány már felfelé kecmergett. Természetesen Devi fent említett ördögei sem tántoríthattak volna el attól, hogy kissé megtámogassam. Ahogy attól sem, hogy merő láblóbálásként bekanalaztam a vörös lány széke alá, s kissé megdöntöttem, hátha... De sajnos ő nem esett le. Túl mereven tartotta a lábát. Szúrós, gyilkos pillantásaira mindössze kérdőkkel feleltem. Megtanultam úgy nézni a nevelőnőkre, hogy bárki azt hitte volna, hogy "nem, nem a szegény kis Celearh törte el annak a nagy fiúnak a karját, ne is mondj ilyet, Rose, nem ártana a légynek sem. Diktálj bele inkább még egy kis főzeléket, olyan vékonyka szegény. Hogy' is bántana bárkit ez a gyerek?" Bárki, aki nem ismert. Aki mégis, az tudta, hogy a "szegény kis Celearh" feketemágus. Úgy. |
Devi annyira megijesztett, hogy ijetemben leestem a székről.
-Kössz hogy megijesztettél.-mondtam, majd feltápászkodtam a földről és leporoltam magam.- Akkor lehet bekéne néznem a könyvtárba, bár az ördögöket nem kimondottan kedvelem.- mondtam komoran a lánynak, majd leültem. Megint csak gondolataim közé mélyedtem, de most nem kérdések után kutattam. Hanem... Miért is? Nem tudom. Visszanéztem Devire, aki úgy bámult rám, mintha egy ritka állatfaj utolsó példányát látná. Nem értettem miért, de majd csak elmondja, ha meg nem akkor nem érdekel. |
[Devi Weis]
- Kösz, hogy kérded, elég jól elvoltunk. - jelentettem ki mosolyogva, és váratlanul megjelentem Azura háta mögött. Ebben nem volt varázslat, mindössze annyi, hogy háttal ült az ajtónak, ahonnan jöttem, illetve, hogy a fonnyadt pillangó lekötötte olyannyira, hogy ne figyeljen rám. Azzal nyugodt, amolyan "érezd magad otthon" mozdulatokkal kihúztam magamnak egy széket, lepakoltam a szerzett könyvet, kinyitottam, majd közöltem a társasággal, mintha érdekelne bárkit is:- Rendkívül gazdagok az ördögtörténeteik. Komolyan. Minden második ember eladja a lelkét. Nagyon jó. - megkopogtattam a borítót.
A Lepke lassan, kevéssé sem érdeklődőn bólintott. Nos, nem az olvasottságáért szeretjük. Bár, én személy szerin másért sem. Az meg, ahogy kigúvadó sárga szemekkel bámulja Azurát, szintén nem volt ínyemre. Nem mintha sajnáltam volna tőle, ide is érvényes volt a mottóm (mindenki úgy rontja el az életét, ahogyan ő szeretné). Csak könyörgöm, ne előttem. Ez egy ebédlő, nem randivonal. Persze hozzá kell tenni, hogy egyelőre legalább nem tűnnek olyan tűrhetetlenül szerelmesnek. És ami a legjobb, hogy duntszjuk sincs arról, hogy azok. Ez olyan, mint a bárányhimlő lappangási ideje. Te nem tudsz róla, az összes többi meg belebetegszik, hogy olyan vagy. Nekem ne próbálja beadni senki, hogy a szerelem nem betegség. Mert az. |
Faith leült hozzánk. Azt nem mondom, hogy kimondottan örülte neki, de hát ez van. Mosolyomból egy kicsit visszavettem jelezvén, hogy ez nem a legjobb ötlet volt, főleg nem most. A lány végül nem ölte meg Celearht és ennek örültem. Faithre néztem és láttam, hogy az előbbinél egy kicsit boldogabb. Még az új "neve" is tetszett neki, legalábbis ezt mondta. Jó volt látni, hogy már nem olyan szomorú és ezért újra elvigyordtam. Kérdeznem kéne valamit. De mit? E kérdésre mélyen a gondolataimba merültem. Aztán megtaláltam a fegfelelő kérdést!
- Milyen volt a könyvtárban?- kérdeztem. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
