|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.10. 23:08 - |
 |
[103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
 Azura kirángatott az udvarra. Senki sem volt ott csak az a két tanár. Ebből még bajlesz. Aztán kijött mindenki. A Faith névre hallgató lány közölte velünk, hogy hátra kéne menni. Azurára néztem, aki úgy fogta a kezem, mint aki most esne le egy szikláról. Olyan tekintettel vizslatott, hogy megijedtem. Most már tényleg vártam azt a késes gyilkost.
- Te vagy én mások előbb?- kérdeztem tőle.
 Ez a két tanár igen csak felkeltette az érdaklődésemet. Annyira elvoltam foglalva az ő tanulmányozásukkal, hogy se Faith mondatát, se a bátyám kérdését nem hallottam. - Hogy mi?- kérdeztem vissza.
- Ki mászik előbb? - tette fel a kérdést újra.- A barátnő meg azt mondja, hogy hátra kéne menni.
- Jól van.- mondtam és elindltam.- Ja, és temászol előbb.
-Számodra még készülök valami meglepivel.- motyogtam az orrom alatt., majd lenéztem az oldalamra, ahol késem lógott a pulcsim alatt. |
 A többiek szépen megbeszélték a dolgokat, amíg én bekábultam. Kezdtem azt hinni, hogy valaki drogot kevert az étkembe, vagy a jóég se tudja mit. Minden esetre kezdtem attól is tartani, hogy emlékezet kieséseim vannak... Szóval ennek hatására kilépdeltem az utcára és sikerült nyakon csípnem a "csapatomat. " Küldetésemnek azt kaptam, hogy rángassam át a Moo családot a kerítésen, amit nem is igazán bántam. Bár féltem, hogy testvéri viszályba keveredek...
Sikerült is meglátnom a fívéreket, így megkocogtattam az ujjammal őket, hátha észre vesznek. Közben Devi felhívta a figyelmet a két tanárra akik kint kuksoltak. Tökéletes...
- Hátra kéne mennünk a kastély mögé, és ott átmászni... |
 Ahogy kiléptem a Reeylim épületéből, az első, ami feltűnt, hogy majdnem teljesen sötét van, és hűvös. Ami jó. Nekem való, pont olyan idő, amelyben a legtöbb ember fél, és amelyben a legsötétebb titkokat lehet kifürkészni. Kétségtelenül illik hozzám. Dale ott állt mellettem, összehúzva magán az imént még olyan nagyon büszkén lobogtatott köpenyét, és láthatóan majd' megfagyott. Lehetett vagy tizenkilenc fok, ami valljuk be, nem egy jégkorszak. Telihold volt.
Nos, talán újat mondok, de nekem is voltak dolgok, amelyektől felállt a szőr a hátamon. Az én mumosom kábé ugyan az volt, mint Remus Lupinnak. Telihold. Fuj! Fehér, hideg fényű és olyan mágikus erőket hivatott felébreszteni, amikre gondolni is rossz. Nekem is kedvem lett volna megszorongatni nyúlszívű bátyám kezét, de ezt nagyvonalúan kihagytam.
Azán megláttam a két udvaron álldogűlló tanárt, és dühösen felsóhajtottam.
- Gyerekek, két állva alvó lovat is kaptunk a telekre, ebből nem lesz semmi. Mármint semmi jó.
Soha az életben nem voltak gondjaim a tanárokkal, egyet kivéve: ezek mindig ott vannak, ahol nem kellene lenniük. Most tehát detektor van a testükben, hogy a legalkalmatlanabb pontokon tereferéljenek, vagy ilyen szinten szerencsétlen egy kompánia? Erről külön esszét lehetne írni. |
Szóval kirángattam a bátyámat az ebédlőből át a folyósón, ahol Alexander várt ránk, majd végül ki az udvarra. Lassan Devi és a bátya is megérkeztek. A lány olyan volt, mint egy... nem is tudom. Talán őrült? Mindegy. Szóval itt voltunk. Álltam és még mindig Albondiel kezét szonrongattam. Mint egy kislány komolyan! Ennek ellenére szerettem ezt csinálni. Albondiel közbenézett, de úgy mint aki arra számít, hogy anyakába ugrik egy gyilkos és egy hatalmas késsel leszúrja. Én is megtettem ugyan ezt, bár sokkal nyugodtabban. Senki sehol. Már jól kezdődik. A báyámra néztem. Olyan eltökélten és merészen, hogy ő hátralépett egyet. |
 Kezdtem fáradni. Jaj majd leszakadnak a szárnyaim és éhes vagyok.
Kerestem egy jó helyet és leszálltam. Alig áltam meg a lábamon. Körülnéztem, a fák levelei susogtak és ide oda ficánkoltak. Visszaváltoztam.
Hu ez nem volt semmi. Korgott a hasam. Kéne valamit ennem és tudom is, hogy hol! Majd megindultam az étkező fele.
Kőkapú->Étkező |
Repülök. Nagyon jó érzés sárkányként repülni. Ha sárkány vagyok mindig a levegőt és a földet kémlelem. Valahogy jól esik, hogy a szél végigsimítja a hátamat és az arcomat.
Nekem a repülés sokat jelent. Ez adja nekem az élet erő, de leginkább az, hogy ki és mi vagyok.
Csak szálltam az égen és külömbözö mutatványokat hajtottam végre. csavaros fordulatokat, zuhanorepülést és minden mást mit megtehettem.
Lenéztem és néha egy-két helyen diákokat láttam sétálni. |
Kiértem a kastélyból. Már nagyon vártam, hogy kijöjjek.
Fura érzésem támadt. Hirtelen a látásom élesebb és furább lett.
- Átalakulok!-mondtam és már sárkány is voltam. Hosszú nyakam és éles szarvam volt. Zöld pikkely fedte bőröm mely most áthatolhatattlan. Mit tegyek? Talán repülhetnék eggyet.- mondtam és az égben is voltam. Fentről mégszebb volt a kastély és az udvar látványa.
Étkező->Kőkapú* |
 [Devan Bones]
Azt, hogy nem égtem el elevenen vagy hasonlók, egy különös, festett arcú diáknak köszönhetem, aki tőlem nem messze esett el, én pedig voltam olyan közel az úriember fogalmához, hogy felsegítsem. Ami persze nem esett jól, hogy nem köszönte meg, hanem elvánszorgott. Nyilvánvaló volt, hogy nem akarja közhírré tenni, hogy biceg, de elég gyér sikerrel leplezte. Nem igazítottam helyre, mert tudtam, hogy a korabeli fiatalok körében nem népszerű az "én fajtám". Végigkövettem a szememmel a kastélykerten, ameddig láthattam az alakját, és azon tűnődtem, mi ez a furcsa minta az arcán és egyáltalán.
Ms Elizabeth King arcán látszott, hogy nem felhőtlen lelkesedéssel ajánlkozik, hogy körbevezessen, de végső soron a legotrombább, amit tehettem volna az volt, hogy lemondok a kegyről.
- Igyekszem nem alkalmatlankodni, a... - Egyszerűen semmi épkézláb nem jutott eszembe, aztán félig kérdezve kinyögtem . - Milady. - átkoztam magam, hogy ha csak ezt az egy betűt is, de kimondtam a faragatlan "asszonyom" szóból. És méginkább utáltam a tulajdon lényemet, amiért ezt a kifejezést használtam helyette, mert biztos voltam benne, hogy nem csak nekem ugrik be rögtön Dumas "hősnője".
- Izé... hogy is mondjam, ...engem ön... lekötelezett. - habogtam tovább, hátha sikerül kijavítanom az iméntit, de rájöttem, hogy ez csak olyan, mint mikor a nadrágunkra csöppentett kechupöt maszatoljuk szét. Vagy ha szomjoltás céljából kávézunk. Több kárt okoz, mint hasznot. Épphogy kezdett lehűlni az arcom, most újra lángra kapott. |
[Albondiel Moonrider]
Na, végre ideértem! Mindig ilyen hosszú volt az út, vagy csak én emlékszem rosszul? Tűnődtem a kapu előtt. Megragadtam a kilicset és benyitottam. Meglepetésemre, nem kellet túl nagy erőfeszítés, ahoz hogy kinyissam, így majdnem orra estem. Miután sikerült visszanyernem egyensúlyom tovább haladtam. Vajon hol lehet Azura? Megkéne keresnem. De mindezek előtt eszek! Döntöttem el és meggyorsítva lépteim célba vettem az épületet.
Láttam két tanárszerű fazont, így messzire elkerültem őket. Miért? Azt nem tudom. Talán az a diákként berögzült ösztön, hogy " Kerüld a tanárt!". Szóval elkerültem őket és tovább haladtam. Ha jól emlékszem akkor az ebédlő a pincében van. De ahoz hogy odajussak végig kell haladni a folyósón.
Kőkapu--> Folyósó |
[Celearh Moth]
Itt voltam a kapuban. A szívem veszettül vert, de nem, a közhellyel ellentétben én nem éreztem úgy, hogy más is meghallaná. Talán a biológia értesüléseim akadályoztak meg ebben. Ocsmány, szürke sporttáskának csak erősen bandzsítva minősíthető rongycsomóm csapkodta az oldalam, ahogy lépdeltem. Benyitottam, és azt hittem, nem fogom már bírni a súlyát, kissé tántorogtam. Természetesen nem a ruháim száma volt olyannyira magas, azt nem engedhettem meg magamnak. Hogy irodalmian fogalmazzak, négy rend ruhával bírtam összesen, azt variálhattam. Kösz, világ. A súlyt a rengeteg régi, nehéz, szakadt könyv jelentette, amelyeket csak ebben a formában tudtam megszerezni, tekintve, hogy egy árvaház - mondjuk szépen, nevelőotthon - nem fogja minőségi könyvekkel ellátni egy feltörekő varázslóját. Csoda, hogy a vonatra fel tudtam ülni, hogy tellett a jegyre.
Haladtam az ösvényen, átkozva, hogy ennyire madárcsontú vagyok, és ilyen küzdelmet jelent egy rakás könyv. Lassan két tanár mellé értem, akik nyilván édekfeszítő beszélgetést folytathattak. A férfi talán alacsonyabb volt a magabiztos, szigorú arcú tanárnőnél. Nos, akkor ütött be a krach, mert beleléptem egy gödörbe, és reccsent egyet a bokám. Nem volt persze semmi kibírhatatlan, de a férfi segített fel, és még úgy is nehezen találtam meg az egyensúlyomat.
- Nos, üdv a Reeylimben. - köszöntött. - Devan Bones.
- Celearh Moth. - viszonoztam a bemutatkozást, majd továbbálltam. Fájó lábamat, amint látóterükö kívülre értem, húzni kezdtem magam után. Na, ez az én világom. Lesántulni az iskolába menet... nem hazudtoltam meg magam. Az árva gyerek kliséje vagyok. Irány a brazil sorozat!
Ezen márpedig egyvalami segíthet csak, méghozzá az, ha... leülök, és addig káromkodok, amíg el nem múlik. Ja, persze.
Dilemmámat megoldotta egy nagyon is földi, kevéssé sem emelkedett hangvételű kérdés, elindultam tehát az épület felé.
Kőkapu --> Ebédlő |
BIRTOK: EGYÉB TELKEK A KŐKAPUIG --> PINCESZINT: EBÉDLŐ |
 [ Arthur M. Lloyd ]
Számat kibiggyesztve álltam meg a kőkapu előtt. Elővettem, és eszívtam egy cigicsikket, hátha a kapun belül már nem lehet dohányozni - Aminek, őszintén szólva, nem örültem volna. Megkellene tenni az első lépést, de csak várok. Lehet, hogyha belépek azon a kapun, megvonják tőlem a cigizést.. Na, hát igen.. A cigi megvonása egy láncdohányosnak a legnagyobb rémálma. Vártam, vártam, és nem akartam lépni. Végül, kis nosztalgiázás után, eldöntöttem: Bemegyek, és ha megtiltják a bagózást, kimegyek, és nem látnak többet, az biztos. Ez elég korrektnek tűnt, így nagy sóhaj keretében, becsúsztam, igen, becsúsztam a kapun, ugyanis nagy volt a sár, én ügyetlen vagyok, és a csizmám alja pedig síkos.. Ez egyet jelent egy nagy tanyázással.
Felkecmeregtem a sárból, és idegesen próbáltam lesöpörni magamról a vizes homokot, persze, nem sok sikerrel. Inkább mégjobban szétkentem, így kabátomon, és a nadrágomon barnás foltok keletkeztek.
- Bakker.. - haraptam az alsó ajkamba, és még mindig ingerülten próbáltam leszedni inmár a hajamról, és az arcomról a ráragadt sarat. Miután ez se nagyon sikerült, és csak az arcomat sikerült kissé megszabadítanom ellenségemtől, dühösen beindultam a kastélyba - mert hát, mi jöhet még.. Persze, hogy az eső! |
Ms. Elizabeth King
Ajkam egészen vékonnyá zsugorodott, a férfi ügyetlen viselkedésének látványától. Úgy hittem, mindez szándákos csel, azonban amikor a férfi fülig vörösen emelte fel a fejét, és lassan kinyögte a nevét, egészen máshogy éreztem. Ellenszenvemől egy fiolányit elvett a férfi természetessége. Halvány mosollyal válaszoltam.
- Devan, amennyiben társasága nem hátráltat a haladásban, szívesen bemutatom önnek az iskolát.
Szívesen? A legkevésbé sem. Devan azonban hajthatatlannak látszott, így illemtudón viselkedtem, elfogadtam az ajánlatát. |
Követtem Azurát. Kőkapu-Étkező.
|
| [Azura Moonrider]
-Rendben akkor menjünk.- mondtam és elindultam.
Kőkapu->Érkező |
- De szivesen eljövök veled az ebédlőbe.- mondtam és felkeltem.
A szellő csak simogata az arcomat és néha néha felkapta vörös hajamat. |
| Szóval tényleg sárkányivadék. Hát ez jó! Sosem láttam még sárkányt- persze a könyvekben a rajzokat leszámítva. Ez tényleg marha jó! Hümm... Éhes vagyok.
- Alicia, nem akarsz eljönni ebédelni?- kérdeztem. |
Azura rákérdezett kilétemre. Ez nagyon meglepett. Egyeseknek meg sem kell kérdeznie már tudják, hogy mi vagyok.
-Igen. Sárkány vagyok apai ágról.- mondtam és felnéztem az égre. Orrom és szám csak úszott a füstben nem hagytam, hát magamban. Kiengettem a füst csak úgy szált. Annyira sok volt, hogy köhögnöm kellet. Fura, hogy sárkány vagyok és köhögnöm kell, de van ilyen. |
[103-84] [83-64] [63-44] [43-24] [23-4] [3-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
