|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.10. 23:11 - |
Eme hosszú priccsekkel terített szobába csak az E'rithek léphetnek...
 |
[29-10] [9-1]
 Devi beavatott a gondolataiba. Végülis érthető volt, hisz szerintem se bírnak ki a fiúk egy percet egymás mellett, nem hogy egy éjszakát. És igen kezdtem félteni Celearth.
- Valóban ilyesztő már belegondolni is. De azért reménykedjünk, hogy rggel mindenki él és virul majd.
Közben az eddig ismeretlen srác bemutatkozot.
- Nos, örvendek a találkozásnak kedves Cecil. Vagy esetleg van valami másik neved, amin szoktak szólítani és azt jobban szereted?- kérdeztem nagy mosollyal. Majd Devi "könyörtelen" vallatására elmondta a szakágait.
Közben megtaláltam a szememmel annyira keresett táskám és odasiettem érte. Felnyaláboltam, majd visszatipegtem vele az ágyamhoz és lepakoltam. Elő vettem belőle a pizsamám. Persze az a legalján volt így ki kellett pakolnom táskám tartalmát. Amit egy rakás ruhán kívül egy tőrből -már ami azt illeti ez egy másik volt-, egy füzetből, egy tolltartóból, egy plüssállatból, ami egy sárkány fejű bárány volt. Igen kiskoromban imádtam szétszedni és újra egy más külsőt adva össze varrni őket.
-Álljunk meg! Devi még nem kérdezte meg. Csak annyit kérdezett, hogy megkérdezheti-e. Az nem egy és ugyanaz.- mosolyogtam gonoszul Devi felé. Ezt aféle visszavágásnak szántam a kinti mondatáért. Idézem: "Valaki biztosan aggódik már érted, Moo." - Ó, és úgyhiszem mi még találkozunk alakváltás órán. |
Cecil Warren Klein:
Már épp szólásra nyitottam volna a szám, hogy bemutatkozzak, és megköszönjem a segítséget, de mielőtt bármi hang is távozhatott volna a számból, egy vörös hajú lány hosszan eltartó mesélésbe kezdett, amiből szinte semmit se fogtam fel. De volt egy olyan érzésem, hogy nem is kell tudnom, és nem is akarom tudni. Felhúzva egyik szemöldökömet néztem értetlenül a lányokra, aztán az előbb felszólalaló lány tovább folytatta, most hozzám intézve szavait. - Bocsi, észre se vettelek. A hajam eltakarta előlem a kilátást. - próbáltam hátrébb vinni a szemembe lógó tincseimet, de azok visszahanyatlottak. - Szó, neked is szia. - mosolyogtam rá is, majd felém nyújtotta a kezét, én pedig kezet ráztam vele. - Cecil Warren Klein. - mondtam neki mosolyogva, aztán meghallottam az ő nevét is. Okéé, Devi és Azura. - Megkérdezheted, de az nem jelenti azt, hogy válaszolni is fogok rá. - mosolyogtam rá - De amúgy Manipuláció, Illúzió és Alakváltás. - mondtam a választott szakágaimat, aztán Azurára pillantottam, aki úgy ült, mint egy szobor, és csak a szemével pásztázta végig a szobát. |
 Mielőtt bármit feleltem volna Azurának, végigpásztáztam az érkezőt. Azt, hogy nekem nem köszönt, gálánsan betudtam annak, hogy a látóterén kívül lehetek. Szőke volt, és relatív elegánsan öltözött, amit betudtam annak, hogy nyilván nincs vele rendben valami. Eddigi tapasztalataim szerint a megnyerő férfiak vagy más megnyerő férfiak iránt vonzódnak, vagy egyszerűen idióták. Nem bántam volna, ha kivételesen máshogy alakul, mert azért nekem sincs igényem a bolondokra, és általánosságban a Reeylim diákja idővel szerethetőnek tűntek. Egy ilyen nap után még fel sem szaladt a szemöldököm. Aztán igyekeztem felelni Moonak. Talán valami árnyéka még van bennem a jó modornak. De ahogyan a Hobbitban megfogalmazódott: "az is lehet, hogy nem".
- Akkor így sorban. - vigyorodtam el. - Egy: nem foglalt, kettő: szóval ja... Hát, csak képzeld magad elé Lepkét és Alexandert édeskettesben. Komolyan kezdem őket félteni. A mai késelős jelenetet látva igen, nekromantánkat is. És három: miután felfelé fuvarom volt, lehet vele élni, és ha ez azt jelenti, hogy mindenhová "Kvothe" cipel majd, még örülök is neki.
Levegőt vettem, és ezúttal az idegenhez fordulva folytattam. Néha, utólag sajnálom a társaságomat, ha egyszer belelendülök. - És üdv neked is, Idegen Aki Beállított Közénk Hallatlanul Furcsa Megjelenésével És Még Mindig Nem Tudom, Kicsoda. Bár azt hiszem, a valódi neved pár hanggal rövídebb. - elmosolyodtam. Valahogy ez most nem volt olyan ördögi, sem sejtelmes, sem kárörvendő, és ez kissé kétségbe ejtett. Nyílt ellenségeskedés és bizarr humor nélkül én nem vagyok én többé. És ennek tetejébe relatív illendően üdvözöltem. Nyújtottam a kezem. Igazából örültem, hogy ilyen túlbuzgó vagyok, ez talán némileg kompenzálja bosszantóan alacsony termetem. - Devi vagyok, mint a... Minek magyarázzam. Legalább teljesen elvontnak kell lenned, hogy értsd. Szóval Devi Weis.
Még egyszer végigmértem. - Szabad megkérdeznem, milyen ágakat vettél fel idén? |
Alig ejtettem ki az előbbi szabaim egy srác toppant be a szobába. Magas, szőke, szemüveges. Egy csomó király tetoválás volt a bőrén. Úgy látszott eltévedt. Mondjuk ezt ki is jelentette pármásodperccel később.
- Szia! Azura Moonrider.-mutatkoztam be mosolyogva.- Ez mint látod a lányok szobája. A fiúké néhány méterrel arréb a következő ajtó.
Aztán körbenéztem a szobában a táskám után kutatava. Persze mozdulni se mertem közben. Még mindig vártam Devi válaszait és mivel érdekeltek ezért nem akartam otthagyni. |
Cecil Warren Klein:
Nemsokára melegebb helyre érkeztem, mint az előbb voltam, és körbepillantottam. A folyosók érdekes szagot árasztottak, ezért innen próbáltam minél előbb kijutni. Nemsokára egy szobába nyitottam be, ahol egy lány ült az egyik ágyon. Megköszörültem a torkomat, majd megszólaltam- Szia.. Ohm.. - kezdtem, majd elgondolkoztam egy kicsit - Szóval, én most érkeztem, és gondolom, rossz helyre tévedtem be.. Ha megmondanád, hova kéne mennem, azt nagyon megköszönném. - mosolyogtam rá, majd hajamba túrtam.
Egyéb telkek a kőkapuig -> Déli torony -> E'rithek priccse |
Egyéb telekek a kőkapuig->Folyósó-> E'rithek priccse
Albondiellel felkullogtunk a toronyba. Nem nagyon szóltunk egymáshoz, mert hát elfáradtunk. Én konkrétan úgy éreztem magam, mint egy lábtörlő, amit megrágott a kutya. Mikor felérünk Dale éppen akkor hagyta el a szobánkat. Ezekszzerint Devi már bent van. Az ajtó elé érve megöleltem és megpusziltam a bátyám.
- Vigyázz magadra hugi és jóéjt.- mondta, majd elindult lefelé.
- Jó, vigyázok és neked is.- szóltam utánna, mire visszafordult és puszit küldött. Aztán eltűnk a lépcsőknél. Én meg besétáltam a szobába. Szembesülnöm kellett azzal, hogy Devi bent van viszont Faith, akiről azt hittem, hogy előbb ér be, mint bármelyikünk még nem volt. Devi az egyik ágyon ült és úgy látszott gondolkodik. Odasétáltam mellé.
- Ez az ágy foglalt?- kérdeztem és a jobb oldalánál lévő ágyra mutattam.- Amúgy szabad megtudni min gondolkodol ennyire? Ó, és hogy van a lábad?- kérdeztem mikor lenéztem a lábára újonnan szerzett sebhelyre. |
Egyéb telkek a kőkapuig--> Foyosó--> Déli torony
Ahogy felértünk, nem volt semmi kérdésem, kérésem, tulajdonképpen nem mondtam semmit, csak lerántottam a cipőt a lábamról, és mezítláb lerogytam a bőröndömre. Vetettem egy pillantást a lábamra, és teljes nyugalommal konstatáltam, hogy fáj, amitől rám jön a frász, és nem dereng, hogy Abondiel fertőtlenítette volna. De megbíztam benne, úgyhogy eldöntöttem magamban, hogy egy Maredron szintű varázslat nyilván nem csak a sebek összeforrasztására való.
Lenéztem a ruhámra. Ezerszer tisztábbnak tűnt, mint azt eleinte sejtettem. Dale ott állt előttem kócosan, vörösen - mármint ami a haját illeti - és az arcán a fénynél még tisztábban kirajzolódott a sebhely, amit egyáltalán nem volt élvezet látni.
- Szia. - közölte tömören. - Muszáj lelépnem, mert ez a Déli torony, és tudod, " ide csak az E'rithek léphetnek". Pláne, ha a lányok között találnak meg, olyan fejmosást kapok, hogy a nevem is elfelejtem.
- Hát szia. - feleltem. - Ha lehet, holnapig legalább maradj épségben. Talán végre feltalálnak a többiek is.
Azonban ahogy ezt kimondtam, minden gondolatom egy idegen, fura ösvényre csapott át: Oké, gondoljunk csak bele: Alexander és Celearh ketten a fiúk szobájában. Megérik a reggelt? És vajon azóta Arthur összeszedte magát? Mert hogy atya ég, ezek... Nem tudtam szabadulni az elmémbe tolakodó képtől: az ágyak két hosszú sorban, és ezek ketten a két átellenes sarokból méregetik egymást gyilkosan. Mert ugye köztük sem dúl épp a szerelem, ahogyan Faith sem szokott nekem puszit dobálni.
|
 [Celearh Moth]
Ebédlő --> Folyosó --> E'rithek priccse
Megint egyedül voltam. Kissé szuszogtam, mire felvergődtem a toronyba, főleg, hogy szerencsétlenforma táskámat is fel kellett vigyem. Az ágyak két hosszú sorban álltak a fiúk hálószobájában (ezt az ajtón díszelgő Gandalf sziluettje jelezte), és gyanítottam, hogy a lányok helyiségében sem egymás tetejére építették őket. Körülbelül olyan szilárdan lépdelhettem, mint egy pityókás öregember, a lábam nagyon igyekezett kicsúszni alólam, és meg is tette, amikor az első ágyhoz értem, az ajtó mögötti sarokban. Azonnal eldőltem, de nem úgy, mint egy elégedett macska, hanem, mint egy krumpliszsák.
A krumpli pedig kiválóan eszembe juttatta, hogy reggel óta nem ettem körülbelül... semmit. Csak láttam az ebédet, de nem ettem belőle, és a számomra előzékenyen becsomagolt májkrémes-paprikás szendvics sem volt kifejezetten kecsegtető. Rólam ugyanis azt kell - jobban mondva lehet - tudni, hogy a paprikánál körülbelül csak két dolgot utálok jobban, és ez a kettő a gomba és a májkrém.
Amikor azt olvastam eddig, hogy a főhős éhes volt, és ezért nem tudott elaludni, az ugrott be, hogy ilyen körülbelül nincs is, mert az energiát az alvásnak is pótolnia kéne, de most konkrétan ezt éreztem én is. És persze, lévén fájdalmasan érzékeny és filozófus alkat, felidéztem a nap folyamán történteket, illetve az E'riteket, akikkel találkoztam.
Sorjában tehát. Arthur. Róla nagyjából semmit sem tudok, kivéve, hogy határozottan kultúráltabb Devinél, és valószínűleg pár évig nem szeretne majd többé gyrost enni. Azán... nem. Aztán inkább Devi. Őt tudnám egyes könyvszereplőkhöz hasonlítani. Voltaképpen két szerepbe is beilleszthető: a hataloméhes Morgana, és a kárörvendőnek csak igen erős eufemizmus mellett nevezhető Bellatrix Lestrange. Faithet talán maradéktalanul jellemzi a tündelány szó, bár tény, hogy képes olyan durván bárdolatlan lenni, mint egy dühös törpe. Aztán... őt utóljára. Legyen Alex. Alexander. A fél karomat tenném rá, hogy feketemágus. Epés, tény:intelligens, de gyakorta kiállhatatlan, és meglehetősen magabiztos. Nem jó ellenfél, de nagyon valószínű, hogy nem jó barát. Dale Weis voltaképpen teljesen rendben lenne, csak nemes egyszerűséggel meg van huzatva. Olyan naiv, hogy szinte lehetetlen belegondolni, hogy Devi testvére lehet. Hacsak Devi nem a gonosz mostohától született, amit még róla sem feltételeznék. Abondiel voltaképpen sokmindennek tűnik - köztük igazság szerint bizonyos szögből nőnek is -, de felelősségteljes "tanárúrnak" ... nos, annak nem. És Moo. Mooról nem tudok mit gondolni.
Feltűrtem a ruhám ujját, kissé izzadt a tenyerem, égett az arcom, és furcsán, ritmustalanul lélegeztem. Most már biztos volt, hogy valami baj van. Vagy megákoztak, vagy szerelmes vagyok.
Édes Istenem, legyen inkább az előző...! |
Eme hosszú priccsekkel terített szobába csak az E'rithek léphetnek...
|
[29-10] [9-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
