|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.16. 22:21 - |
6-8, 10-12 és 16-18 órákban az ebédlő zsong a diákok hangjától. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 [Devi Weis]
Nem intéztek hozzám kérdést, azzal tisztában voltam, de ha már össznépi megbeszélést tartunk, akkor abba nekem is van beleszólásom.
- Egyszer azt olvastam, minél erősebb az egyik oldalon a fény, a másikon annál sötétebb a sötétség. Nem szó szerint persze. És ez voltaképpen fordítva is igaz. Ha a vaksötétben zseblámpával világítasz, azt azonnal kiszúrják. Persze, egyébként tényleg fennáll az esélye, hogy összepofozkodsz egy gereblyével, de szerintem azért a Reeylim megengedhet magának egy épeszű kertészt, aki nem állít ilyen jópofa csapdát a tanulóknak, nemde? - mikor ezt a megszólalást még csak magamban fogalmazgattam, megmukkant Dale is. Hoppá. Igen. A bátyám nem akad ki, ha megpróbálja megölni egy alkimista. Csak legyen kaja. És nem érdekli, ha felszúrja magát a kerítésre és a róla szóló véres mesékkel ijesztgetik majd az E'ritheket. Csak ne kelljen denevérekkel találkoznia. Mióta hétéves korában a nyaralásunkon egy kis ír faluban egy csomó denevér berepült egy elhagyott parasztházba, és az egyik kis híján a füle mellett zúgott el, már a gondolatuktól is kirázza a hideg, megváltozik az arcszíne, és legalább egy fél hangszínnel magasabb lesz a hangja.
- Nyugi, Dale, ne kiabálj ilyen magas hangon, mintha kasztráltak volna, leütöm majd, ha megpróbálja kiszívni a véred. - vigyorogtam, majd, miután elégedetten konstatáltam, hogy egy "picit" ráhoztam a frászt, elkomolyodtam. - De nem lesz ilyen.
- Te ugye nem is mondasz ki olyan szavakat, amelyikek nem szerepeltek valamelyik kedvenc könyvedben, mi? - kérdezte Dale hunyorogva.
- Dehogynem. - viszonylag ügyesen imitáltam sértődést. - Amik valamelyik kedvenc versemben szerepeltek. - Lőttem el a "poént". Vacak vicc volt. És pont azért jó. |
 Celearh kijelentette, hogy ő sötétben akar menni, ha megyünk. Mondjuk én is erre szavaztam volna. Bár nem tudom, hogy van-e szavazati jogom.
-Majd adok én neked fekete kesztyűt.- mosolyogtam a fiúra.- Zseblámpa kell? Vagy vaksin kószálunk és minden egyes szembe jövő felfelé fordított gereblyébe belelépünk?-kérdeztem aztán gúnyosan. Mondjuk én a bátyámmal sokat kirándultam esténként. Szóval nem okoz nagy gondot a sötétben kószálás. De ezt tényleg Albondiel előtt kell megbeszélnünk? gondolkodtam. Mert nem éppen a legjobb előtte tervezgetni. Bár nem hiszem, hogy beárulna, sőt még velünk is jönne! Ránéztem és láttam a tekintetében, hogy nagyon érdekli a tervezgetésünk. Abban a pillanatban tudtam, hogy velünk fog jönni. |
 [Celearh Moth]
Mivel már egy jó ideje kukán ültem, ha lehet, kissé még szétziláltabb fejjel, mint annak előtte, szükségesnek éreztem, hogy mondjak valamit, már csak azért is, mert tartottam tőle, hogy a társaság tagjai lassan elfeledkeznek a létezésemről.
Az ötletért, miszerint kerüljünk bajba az első adandó alkalommal, nyársaljuk fel magunkat a kerítésre és keressünk Alexandernek valami hozzáillően sötét, nyirkos, pókhálós helyet, lehetőleg tárnát vagy pincebörtönt, őszintén megvallva nemigen lelkesedtem. Nos, ez is egy jó szó. Majdnem olyan hülyeség, mint falanra lépni. Nemigen. Akkor most melyik? De megint ott tartottunk, hogy ugye nem jó, amikor mindenki megy a feje után, nevetgélnek meg elvannak, én meg összefont karokkal állok a háttérben, mint anno az általános iskolás sulibulikon, várva, hogy kiszórakozzák magukat. Igen, felmerül a kérdés, hogy hogy kerültem én, Celearh Moth (ismertebb nevemen Lepke) egy olyan közösségi rendezvényre, amelyen nem kötelező a részvétel. Nos, este öttől nyolig a nevelőim megszabadultak tőlem, tehát biztosítva volt, hogy ha bármi hülyeséget csinálok - feketemágia, csonttörés, miegymás - az az iskola felelőssége. Plusz, ha megpróbálok valakit békává változtatni, az bizonyosan nem közülök lesz valaki. Igen, ők abban a hitben ringatták magukat, hogy olyasmiket csinálok, mint a mérgezett alma, meg a kastély körül burjánzó vadrózsa.
De bármennyire nem akartam valami idiótaság miatt kidobatni magam a Reeylimből, egyszerűen muszáj voltam belemenni, ha nem akartam olyan lenni, mint Perselus Piton tizenhét éves változata, akit - habár szerintem teljesen rendben volt - gyakorlatilag körülbelül mindenki utált.
Szóval kitörve az eredeti nyelven Severus Snape szerepéből, kissé kelletlenül, de megszólaltam. Tudtam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki, de igyekeztem csökkenteni a kockázatot.
- Ha mindenképp akarjuk ezt, legalább sötétben menjünk. Bocs, de az a fajta vagyok, akinek szerintem a babakori takarója is fekete volt, úgyhogy számomra egy fokkal praktikusabb lenne. Már ha nem kell kesztyűt húznom, hogy "hoppá, világít a kezem, olyan hullaszínű vagyok".
- Sötétben? Mármint éjszaka? - nyikkant meg mögöttem a vörös hajú srác, aki állítólag csak különlegesen szép E'ritheket szokott molesztálni. - Non! Denevérek, vágjátok?! Nem oké. Démonok, merénylők, nekromanták, élőhullák - ez mind jöhet, de denevéreket neee.
Konkrétan elsápadt. Már majdnem csak három árnyalattal volt emberszerűbba bőre, mint az enyém. Komolyan megsajnáltam. |
 - Hát jó. Oké - zártam le a repülés - témát mely lassan már kezdett kínossá válni. Nem tudtam Faith pontosan milyen sárkányháton repülésre célzott az imént, de nem akartam teljesen idiótának játszani, így inkább nem kérdeztem semmit sem. Faith közben pedig elmerült a plafon tüzetes tanulmányozásában.
- Hát egy nyolc évest azért nehezebb észrevenni - mondtam a "Mit vársz egy nyolc évestől?!" megállapításra. - Mármint akkor, ha nem "tereprózsaszín" göncöket visel, és sikít, meg visít egyszerre. Bár gondolom nem falmászás közben teszi mindkettőt... - filozofiáltam közben.
- Ühüm. Szóval mosst rögtön menjünk fel az alagsorból, lopódzunk a kerítéshez, és csak úgy másszuk át rajta már az első napon, mikor valószínűleg még a szokásosnál is szigorúbb őrséget állítottak? - érdeklődtem felvont szemöldökkel, és kíváncsi tekintettel, majd választ sem várva kjelentettem: - Ennél nagyobb őrültséget is keveset hallottam életemben! Mármint azon kívül, hogy takarítsam ki a szobámat, de az nem lényeg... Egyszóval: azonnal benne vagyok!
Széles vigyorral a képemen álltam fel a székemről, és nyújtózkodtam egyet.
- Felőlem indulhatunk akár most is. Vagy majd akkor, ha teljesen besötétedett... - javasoltam, tekintve, hogy az ember észrevétlenebb a nagy feketeseégben. Mondjuk ugyanez igaz a fákra, bokrokra, kertészgereblyékre, és egyéb nem kívánatos tereptárgyakra, melyekkel elég kemény lehet az ütközés, és hangos az azt követő kiáltás. Ezt csak félig meddig tudom tapasztalatból... |
Hallgattam Faith és Alexander beszélgetését. Alex közben rám nézett, de úgy mintha egy őrültet látna. Erre abbahagytam a nevetést. Aztán Faith elkezdte mesélni, hogy miként mászott be. Nyolc évesen? Ez azért nem semmi. Majd áttért arra, hogy kimehetnénk az udvarra. Meg hogy kereshetnénk egy helyet, ahol kimászunk. Majd felvetette, hogy a gólyatábor lenne a legalkalmasabb az éjszakai kiruccanásunkra, már ha nem zárnak be minket.
- Rendben. Menjünk.- egyeztem bele. |
 - Nem hiszem - egy halvány vigyor kiséretében pislogtam, és követtem Alex tekintetét a plafonig. Alacsonyabb volt, mint eddig hittem, és sötét, meg kormos. Mintha berobbantották volna, vagy nagyerővel tüzeltek volna itt régebben. Ha volt is a teremben vakolat, az lehullot, vagy eltakarta valami. Azután, amikor Alex reagált a megjegyzésemre, különös körben forgatva a fejem rá bámultam. - Mivel sárkányháton akartál utazni, lényegében rá akarsz ülni erre a lányra. - a sárkánylány felé biccentettem, és sóhajtva elfordultam. Azután lassan lépdelve a szemkzti falhoz sétáltam, és az ajtó félfának dőltem. Nem voltak tőlem olyan messze a többiek, hogy üvöltenem kelljen így normális hangnemben tudtam hozzájuk beszélni.
- Befelé másztam, igen. A nővérem akkor épp odabent volt én pedig követtem. Persze rögtön észre is vettek, de mit vársz egy nyolc éves kislánytól - kajánul elvigyorodtam, és majdnem kibuggyant belőlem egy nevetés Alex sötét mosolyának látványától. - Hát, ha holnap, hajnaltájt hajlandó leszel, lesztek kikelni az ágyból, nekem akár akkor is jó. Vagy ma éjfél körül. - Sötét pillantásokat vetettem rájuk és hátradőltem.
- Elhagyhatnánk ezt az étkezőt, engem már kezd kábulatba ejteni ez a dohos szag. Sőt, ha meglátogatjuk az udvart, még meg is találhatjuk azt a helyet, ahol szeretnénk elhagyni ezt a birtokot. Bár, megjegyzem a gólyatábor, ha sikerül kicseleznünk a tanárt tökéletesen alkalmas lesz egy két esti kiruccanásra. Bár az is lehet, hogy ablakot, ajtót ránk zárnak éjszakára. - Beletúrtam a hajamba - Amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra. |
- Nem? Ennek örülök - égnek, vagy sokkal inkább plafonnak emeltem a tekintetemet, jelezve, hogy az őrülteket tényleg nem gondolatm komolyan. Na jó, csak félig... Mert ugye az értesüléseim szerint egyelőre én is ebbe a bolondokházába járok, én pedig ugye teljesen normálisnak számítok. Teljesen normálisnak... Majd később még elgondolkozozom ezen. Így elszakítottam magam gondolataimtól, és éppen sikerült meghallgatnom Faith újabb brilliáns megjegyzéését.
- Meglovagolni? Talán lemaradtam valamiről? - Faith szemébe néztem, azon egyszerű oknál fogva, hogy ő állt közelebb. Közben észrevettem, hogy a haját csavargatja. Persze, én is szktam, néha... Ha ideges vagyok. Szóval tényleg elég ritkán... De ahogyan elkezdtem figyelni, észrevettem, hogy ő folyamatosan ezt csinálja.
~ Nyolc évesen? Na akkor igazán meg kell csinálnom, nem maradhatok szégyenben egy nyolc éves kislánnyal szemben, bár valahgy nincs kedvem rögtön az első nap ahhoz, hogy kicsapjanak... ~
- Hát, ebben az esetben... Bár nyolc évesen gyanítom kívülről szöktél befelé, tekintve, hogy akkoriban nem járhattál ide... - állapítottam meg. - Esetleg majd egyszer sort keríthetünk egy baráti hangulatú felnyársalásra a kerítésen - ígértem sötét félmosollyal.
Közben Azura a háttérben vihogott. ~ Na jó. Ezek tényleg bolondok. ~ jelentettem ki gondolatban.
- Az izgalom is csak egyfajta félelem - vontam vállat, hogy engem nem az izgalom meg az édes engedetlenség miatt vonz az a kerítés. Én nem akartam úgy élni, mint oroszlán az állatkertben: bezárva. És nem nagyon tudott felizgatni, ha közben áthágok egy szabályt... vagy kettőt... vagy tizenkettőt... |
- Nem érzem magam őrültnek - Meignt a hajamba túrtam. Rossz szokás. Sokatmondón elmosolyodtam. Megint. - Hát Alexander, ha te meglovagolnál egy lányt... - Kedvem volt mégegyszer hátbaverni, de egy is elég volt neki, hogy őrültnek higgyen. Hinni a tempolmban kell.
Moo nevetett, fürödtem a dicsfényben. Közben felfigyeltem arra hogy Alex a - nők által is irigylésre méltón hosszú- loboncába túr. Ahogy megláttam, zavaromban újra a sajátomba túrtam. Te megőrültél? - Mellesleg, ha én 8 évesen meg tudtam csinálni, azt hiszem nektek is mennie kell. - Kicsit fúrcsán kezdtem érezni magam a túlzott közelségtől. Főleg hogy a kezemet véletlen Alex hátán felejtettem. Feltűnés nélkül, lassan vettem le róla és nyugodtságot erőltettem magamra. Bolond vagy, Faith. Egy eszelős. - Meg őszíntén, ha károd származhatbelőle, úgy csak izgalmasabb. |
- Igazad van!- mondtam Faithnek, majd elnevettem magam. Egyrész azért, mert úgy hátba csapta Alexet, hogy azt az ütést még én is irigylem tőle, mástrész meg az utolsó megállapításán. Alexander kérdése miszerint itt mindenki megkergült, az is eléggé viccesen hangzott.-Válaszolva kérdésedre. Szerintem itt senki sem őrült meg. Csak ... Hát ezt nem tudom megmagyarázni.- mondtam és eltűnődtem. Tényleg? Miért nem? |
- Jól van. Ez nagy válasz volt - csóváltam a fejem. A naptár nem jelezte, hogy aznap "Vegyük semmibe Alexander kérdéseit" világnap van, különben álnéven mutatkoztam volna be. De így csak sóhajtottam, és a nem valami rövid hajamba túrtam.
Repülni... Hát oké...
Már éppen kérdeztem volna valami mást - mert ugye tudásból sohasem elég - amikor meglehetősen erős ütés kaptam a hátamra, hogy ha nem kapaszkodom meg az asztal lapjában, akkor bizonyára összecsókozóztam volna kicsit az ebédlő padlójával.
- Mi a franc? - nyögtem fel, és hátra néztem a vállam felett. - Komolyan, itt mindenki megkergült? Vagy a mágusiskolában az őrültség, az már alap követelmény? - érdeklődtem, és Faith szemébe néztem. Cseppet bosszúsan.
- Átmászni. Király. De a repüléssel kevesebb esélye van annak, hogy elkapnak, és kínos kérdéseket tesznek fel. Vagy hogy felnyársalod magad - állapítottam meg.
Faith szavain eltűnődtem. Persze nem a kerítés szerkezetén, mert azt én is láttam, meg különben is, ha már mindenképp ki akarok jutni, akkor biztosan találok rá valami olyan módszert, ami nem jár robbanással, vagy radioaktivitással...
~ Ha nema veszélyekért, miért jöttünk mágusiskolába? ~
- Az életveszélyért, igen, és a titkokért, igen... - bólintottam rá, furcsán ejtve a "titok" szót. Nem célozgattam semmire. Tényleg nem...
~ Egyszer úgy is ki fogom próbálni ~ tűnődem el. ~ Jobb már az első napon minél több módszert megismerni a szökésre...~ |
- Nem olyan nehéz - kizökkentettem magam a melodramatikus állapotokból és Moora mosolyogtam. - A kerítés nagyérsze kovácsoltvas, de összekötik a darabokat középméretű sziklatömbök. Ezek nem épp a csizsolt köves fajtából valók, így könnyű kapaszkodót találni, és hacsak nem vagy olyan ügyetlen, nem is szúrod fel magad. Persze, érdemes nem a kapu mellett csinálni, mert ott elég sok a tanár. - Megvakartam az arcom. - Ha azt meglátják, ki is csaphatnak. - Eszelősen elvigyorodtam. - De ha nem a veszélyekért, miért jöttünk egy mágusiskolába? |
-Szóval te átmásztál? Hogyan? Meg kell mutatnod!- mondtam lelkesen Faithnek.
Szóval ő ilyet is csinált. Én meg akkor leugrok onnan. Csak úgy az élvezet kedvéért. Albondielre néztem. Vajon ő mit szólna hozzá? Bár végig gondolva csak legyintene és anyit mondana, hogy: "Jól van Azura tőled csak erre számítottam." |
Miután jót mosolyogtam azon, hogy megkaptam a "mister" jelzőt. Követtem a tekintetemmel a beszélgetést. Alecet láthatóan nem érdekelte, más, csak az, hogy a sárkánylány át tudja-e repülni a falat. Oda léptem hozzájuk és oylan erővel vertem hátba Alexet, hogy minden bizonnyal ugrált a tüdeje. Az enyém ugrált volna.
- Nincs szükség szárnyakra ahhoz, hogy kijuss- kajánul vigyorogtam. - A falat át is lehet mászni. - magamra mutattam, mint élő példára. Kissé már nekem is sok volt ez a fajta egoizmus és újbol beletúrtam a hajamba. Nem volt se nőies, se praktikus cselekedet, de mindig ezt tettem ha kicsit is ideges voltam.
Magam túram hátra a fűrtjeim, mert más nem tette. Nem néztek kábultan a szemeimbe és nem bámultak úgy mint Moo és a Lepke egymást. |
 Azura rámnézett. Egy kicsit furcsáltam.
- Valami baj van?- kérdeztem és énis ránéztem. A lányban láttam, hogy szerintem örülne egy-két körnek. |
-Igen szeretném.- modtam boldogan Aliciának, majd Alexander felé furdoltam.- Igen repülni. Aliciával.-többet nem foglalkoztam a kérdéseivel. Aliciára néztem. |
Csak bámultam rájuk. Úgy mint akinek kimaradt egy fejezet.
- Hogyan? Repülni? Mi van? - értetlenkedtem, és választ követlve pillantottam rájuk. ~ Elviszi egy körre? Hová? Miért? ~ gondolatban is folytattam a kérdezősködést. Aztán hirtelen körvonalazódott bennem egy egész értelmes, ámde annál hasznosabb kérdés.
- Szóval - kezdtem halkan. - Ha te tudsz repülni, akkor simán átrepülhetsz a falak felett is? Amikor csak akarsz? - kérdeztem érdeklődő, ámde nem túlzottan lelkesedő hangon. ~ Nem fogok úgy csinálni, mint aki épp most kapott szülinapi ajándékot, az már biztos ~ rendeztem le magamban.
Választ kutatva néztem a lányokra.
Újabb szellő borzolta frizurámat, de ezúttal csak legyintettem neki, bár kételkedtem benne, hogy a hideg légáramlatot légy módjára el lehet hessegetni. Kezdett izgatni a repüléés dolog, majdnem annyira, mint a másik, amit titkoltak előlem, és amit nem voltak hajlandóak elárulni...
Közben elképzeltem milyen érzés lehetne repülni. Talán a szabadság érzetét nyújtaná a fellegek feletti szárnyalás. Vagy talán elég rémisztő élmény lenne. Sohasem tagadtam, hogy jobban szeretek a földön - vagy az alatt - maradni, mintsem felette repkedni. ~ Mi vagyok én, madár, hogy repüljek?! ~ gondolkoztam el. De azért a szökés lehetősége csábított, hiszen abban bizos voltam, hogy nem töltök majd el 365 napot évente ezeknek az ebereknek a közvetlen közelében, bezárva, már végképp nem, arról még csak ne is álmodjanak... |
Azura nagy szemekkel nézett rám.
- Persze, hogy elviszlek. De ha csak szeretnéd.- dadogtam. Eközben egy fiú jött oda hozzánk, nem ismertem úgyhogy nem tudtam, hogy ki az. Felnéztem rá. Majd hirtelen átfutott rajtam egy hideg fuvallat mely gyenge kis lángcsóvát produkált ki belőlem. |
-Tényleg?- néztem bociszemekkel Aliciára, mert felajánlotta, hogy elvisz egy körre a levegőben. Aztán megszólalt Alex is. Engem nézzet. Szerintem azt várta, hogy felállok és pofon vágom. Ez most nem volt szándékomban.
Valami hideg levegő söpört át rajtam. Nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Nem érdekelt, sokkal inkább az, hogy Alex mit akar. |
- Egyenesen fantasztikus!- mondtam és vettem egy nagy levegőt, majd sóhajtottam.
Visszagondoltam ahogyan a levegőben, fent az égen nagy karikákat és manövereket hajtok végre.
- Akarod esetleg majd elvihetlek egy-két körre!- mondtam és Azurára néztem. |
- Hümm... Beszélgetnénk. És mégis miről, ha szabad volna megkérdeznem? - érdeklődtem mézes - mázos hangon, a tőlem megszokott idegölő arckifejezéssel. Ujjaim között fekete füstöt kezdtem keringetni, mint mint más a ventillátor lapátjait, csakhogy elüssem valahogy az időt. Azurával semmi bajom nem volt - leszámítva egy kis pofozkodást - , azonban abban erősen kételkedtem benne, hogy bármi közös témánk lehet.
Ekkor azonban ráköszönt valakire. Kezemben a füst köddé vált, s inkább az újonnan érkezett lány felé néztem, akiről hivatalosan megállapíthattam, hogy soha az életembe nem láttam, de Azura Alicia néven emlegette, szóval, gondoltam ők már megismerkedtek, mialatt én a kastélykertben szaladgáltam félőrült módjára, a bejáratot keresve.
- Én meg Alexander vagyok - tettem hozzá Azura mondanivalójához rohadt udvariasan, s átnéztem a szék támlája felett, figyelve, hogy mi történik. Pofozkodunk még egy kicsit, esetleg? Kihagynám az életemből azt az eseményt.
Aztán határozottan érezni kezdtem, hogy egy hideg fuvallat piszkálja a hajam. ~ A filmekben, ha hideg jön, rögtön az uzán kimegy a világítás, a szereplők visítanak, aztán minimum egy gyilkos, vagy kísértet jön ~ gondoltam. Nem tudtam, a varázsló világot kísértik - e a szellemek, és hogy ellenük szellemirtókat vetnek - e be, azonban nem láttam időszerűnek megkérdezni a dolgot.
Csak azt tudtam, hogy ha elmegy a világítás, végre meg lesz az, amire vágytam: egy kis kaland a pincében. Ha nem is útvesztő, akkor legalább kísértethistória. Persze, lehet csak én tulajdonítok túl sok jelentést egy kis szélnek...
... a föld alatt. A pincében. A nyár közepén.
~ Hát ha föld alatti patak van, miért ne lehetne föld alatti orkán is? Vagy szimplán csak benyomták a légkondit... ~ |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
