|
Témaindító hozzászólás
|
2015.07.16. 22:21 - |
6-8, 10-12 és 16-18 órákban az ebédlő zsong a diákok hangjától. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
 Lehuppantam a székemre, amikor Azura kijelentette, hogy igenis szeretné tudni a közeljövőben talán eljövő halála okát. Teljes hidegvérrel. Kissé előre hajoltam és megropogtattam ujjaimat. Ezek után letettem összefont kezemet az asztallapra. Kész voltam a mesére.
Mondhatnám, hogy sikerült a tökéletes pillanatot elkapnom. Mondhatnám, hoyg felért bezédem a legjobb szónokéval. Mondhatnám, de nem így volt.
Első szavamat félbeszakította Celearh jellegzetes, éles, rekedt hangja, azonban az eddigiekkel ellentétben beleillett volna egy eposzi mese szőkehercegének helyébe. Pedig nem volt se herceg, se szőke, sőt. Kinézetre és jellemre a legkevésbé sem nézett ki hősnek.
Muszáj voltam titkolni meglepettségemet, amikor megértettem szavait. Muszáj voltam megtartani a látszatott, de akaratlanul is felcsillant a szemem. Előrébb hajoltam mint kellene.
- Felesküdsz? - nem mintha nem lett volna egyértelmű a mondani valója, de a szónoki szavak kedvért megkérdeztem. Ez is csak olyasfajta szerepjátszás volt, mint amit gyakorta a nővéremmel játszottunk. Eléggé megtapasztaltam hogyan kell, és most a tőlem telhető legnagyobb tökéletességgel adtam elő a hősi szónokot.
Előadtam a szónokot, a rend vezérét. Mert ezt kellett tennem. Mert ezt éreztem szükségesnek. |
 "Figyelésemből" Celearh kiabálása zökkentett ki. Valami olyat mondott, hogy: Felesküdik mindenre. Vajon ezzel mit akar elérni? Néztem a fiút és köpni-nyelni nem tudtam. A bátyjám jutott eszembe. Egyszer ő is ezt kiáltozta, csak hogy anyuék ne büntessék meg, mert krumplipürével megdobta a szomszéd kislányt. Kitörtbelőlem a nevetés eme emlékeim hatására. Szegény kislány két órán keresztül moshatta a haját.
- Bocsánat.-motyogtam-Csak az emlékek. |
[Celearh Moth]
Immáron a Lepke helyett felvéve a Nazgult, ültem ott. Nos, most már arról is van egy halovány képem, milyen, amikor az embernek testvére van. Nem állíthatom, hogy hidegen hagyott, hogy kirekesztenek. Igen, ez a jó szó, nincs rajta mit szépíteni. Nem volt ott a helyem. De nem az a fajta vagyok, aki becsapja maga után az ajtót, és kivonul, mint egy színész, aki kétségbeesve gyakorol egy szappanoperára. Maradtam, mert a kivonulás még túlfújtatottabb lett volna. Néztem az alakjukat, mikor elmémig elhatolt Moo hangja.
- Szeretném tudni, miért kell meghalnom a közeljövőben. - valami ilyet mondott. Éreztem, hogy végigfut rajtam valami, izmaim megfeszülnek, és nem tudok parancsolni furcsán remegő térdemnek. Gyanítottam, hogy a sok gyaloglás ártott meg neki. Akkor még nem tudtam, hogy durvább, de ártalmatlanabb bajom van.
Fél perc után jutottam odáig, hogy rádöbbenjek, hogy én voltaképpen nem annyira lelkesedek az ötletért, hogy Moo életveszélybe kerüljön. Megelégedtem volna, bőven, ha ez a halálközeli állapot csak Faithre érvényes. De nem volt olyan szerencsém.Látszott rajta, hogy nem méltányolta a viselkedésemet, de nem tudtam neki megbocsájtani. És még mindig nem tudtam őrülten reszkető lábam fölött visszanyerni az uralmat. Azután váratlanul felálltam, és úgy kezdtem el beszlélni, mint varázslás közben. Előbb szájalok, aztán jövök rá, mit dobtam ki azon a fekete lyukon.
- Felesküdök! Mindenre, ami szent, akármire felesküdök! |
- Na, igen mostmár szeretném tudni, miért kéne meghalnom a közel jövőben.- meredtem Faihre. Tényleg kiváncsi vagyok, hogy miért kell/kéne megmurdálnom. Bár valahogy eddig mindig megúsztam az ilyen dolgokat. Remélem most is. Az megahogy Devi előadtam mondandóját teljesen elképesztett. Tovább figyeltem és persze vártam. |
 [Devi Weis]
- Kiváló. Na, megvan a Gyűrű szövetsége, nazgul hallótávon kívül. Kinyögöd, Frodó úr? - ültem le újra, mivel már nem láttam szükségét annak, hogy bárki életének a közeljövőben véget vessek. Ami meglehetősen ritka és becsülendő állapot volt. Dale végig ott ténfergett mellettem, ezúttal ledobta magát mellém és kanalával beletúrt a töltöttpaprikába, majd savanyú arccal megjegyezte. - Elment az étvágyam. Ráadásul tele a kajám Arthur hajával. Pedig reggel óta nem ettem.
Komolyan úgy tűnt, ez jobban megrázza szerencsétlen bátyámat, mint az, hogy a közelmúltban kis híján elpatkolt. De hát ő ilyen. Meg se kottyan neki, ha feldobja a talpát, csak legyen mit enni. |
Faith hívott, hogy menjek, mert elszeretné mondani az a Titkot. Na végre! Haj landó lesz valamit kinyögni, vagy migint csak hallgat? Igen ezt ki kell derítenem.
- Rendben . Egy pilanat és megyek.- mondtam, majd bólintottam Celearhnak és indultam a lány után.
Vajon mi lehet ez a nagy titok, amit ennyire nem akart elmondani? Na, meg ez hogy szövetséget kellett kötnünk. Bár nem zavar, de na. Odaértem az asztalhoz és leültem egy székre. |
- Hát legyen - fanyarul mosolyogtam a fiúra. Devi megjegyzésére felnevettem. - Azthiszem nem én fenyegettem meg egy idegent gyílkossággal.
Humortalan széraz nevetés volt. Nem voltam se dühös, se szomorú. Sokkal inkább fagyos. Csak ránéztem a lepkefiúra és ott hagytam. Amennyiben a bocsánatot sem fogadja, nem bízhatok benne eléggé, hogy elmondjam neki. Pedig a legevésbé sem voltam sértő. Sőt. Azután, hogy hideg vérrel viseltem Devi minden szavát, meg se kottyant volna ez. Ez a fiú valami eszeveszett érzékeny lehet...
-Azura- köhintettem - tényleg nem akarok zavarni, de ha nagyon szeretnéd tudni akkor jó lenne egy kicsit... tudod, összegyűlni a megesküdtekkel. Mármint azokkal akik vállalkoztak rá... Nem szeretném az egész ebédlő tudtára adni. - ezt mondtam, noha tudtam, hogy az egyetlen aki itt van, és nem kívánom a tudtára adni az a lepkefiú. Most valahogy inkább Devi ölelgetést rendeztem volna, mint hogy őt bármibe is beavassam.
|
Kissé meglepődtem, hogy Faith idejött. Őszintén? Nem számítottam rá, hogy az után hogy így kiakadt idejön és bocsánatot kér. Néztem a lányt egy darabig, majd visszafordultam Celearhhoz.
- Nem olyan rossz. Az én esetemben majdhogynem tökéletes. Albondiellel sokat szövetkeztünk, hol a rokonok, hol pedig a szomszédok elle. Sok hülyeséget csináltunk együtt.- magyaráztam Celearhnak és igen, köben idiótán bámultam a falat. |
[Celearh Moth]
Ahogy ültem Moo mellett, észrevétlenül oldalra csúszva, hogy ne érjen egymáshoz a karunk, egy kéz jelent meg a látóteremben. Legnagyobb meglepetésemre ehhez a kézhez test is tartozott, méghozzá Faith alakja. Kisérő szavaiban humorizált, mosolygott, arra kért, bocsássak meg, de ez nem fért volna össze a jellememmel.
- Nem. Nem fogok szurkálódni vagy bosszút állni, vagy besározni a neved, de nem... ezt nem bocsájtom meg. - tudtam, hogy ez gerinctelenség, ezért igyekeztem hozzá jó képet vágni. És mindenekelőtt kerülni a tekintetét.
- Bátyád? Nagyon rossz, ha van az embernek testvére? - halványan elmosolyodtam. Közben az egész elmémet arra irányítottam, hogy ne bízzak meg Mooban, ne kedveljem meg, maradjak olyan közönyös, amilyen egész addigi életemben voltam. Ez meglehetősen idiótán és meodramatikusan hangzik, de megtanultam jéggé keményíteni az akaratomat. Hasznos tudás volt, amit bármikor tudtam használni.
Nem akartam megszeretni őt. Nem volt nekem való. Nem Moo, ő... ő teljesen rendben volt. Hanem az egész. A mámor, hogy meghülyüljek tőle. Attól tartottam. |
[Devi Weis]
Akkor, ahogy hallgattam Azurát, meg a lepkét, és néztem a lábadozó, kóválygó Arthurt, átkoztam magam, amiért kimondtam, amit mondtam. Rájöttem, hogy egyenesen sült bolond voltam, és letagadtam volna, hogy én valaha is olvastam krimit.
Olyan ócska nyomozó lennék, hogy Agatha Christie forogna a sírjában. Elsőként talán az, hogy a méreg általában a "nők fegyvere", ami persze még nem elegendő indok, de van tovább. Ugyanis a méreg itt, a mágiahasználók közt elsősorban az alkimisták kiváltsága, ez a fonnyadt, fekete pillangó meg nekromanciát tanul. Devi Weis, te szégyent hoztál ezerkétszáz oldalnyi krimire. Gratulálok.
- Hogyaza... - suttogtam, majd felemeltem a hangom. - A lepke nem lehetett. Bocs, gyerekek. Legalább kiderült, hogy én sem vagyok tévedhetetlen. Folyt köv. Faith, te meg azt őrültezd, akinél egy fikarcnyit józanabb vagy. |
 Elkezdtem unni ezt a nagy zajt.
- Hova menjek ahol nem durran szét a fejem?- mondtam.- A foloyosó hát persze, ott még füstöt is eregethetek!- mondtam és elindultam.
Az étkezőből kifele menet sok diák mellett elmentem. Nagy volt a zaj. A füstöt mely az orromból jött elő, hosszú
csíkot húzott végig az étkezőn. Hopp. Még ez is! Na mindegy. Ahogy kiléptem az ajtón már jobban éreztem magam valamivel.
Étkező->Folyosó |
- Alakváltó, idéző és gyógyítás. Nem tudodm pontosan, de mivel öt éves koromóta használom a képességem az nem volt kétséges, hogy idejöjjek, na meg a bátyám Albondiel, is itt tanult most meg valami tanárszerű képződmény. Hogy miért pont a mágia? Azt hszem az mindig is vonzott.- mondtam, majd eltűnődtem. Tényleg ez jó kérdés? Miért? Tovább néztem Celearht és valami különös érzés fogott el. Nem tudom pontosan mi. |
Kezdtem megkedvelni ezt a fiút. Résszint azélrt mert Devi utálta. Ez amolyan, aki az ő eellensége az az én barátom féle gondolkodás volt. Mondhatni már röstelltem a viselkedésemet. Mivel azonban Devivel nem folytattunk nyílt harcokat, eleinte nem akartam csak úgy ezet fogni vele. Aztán egy kaján viygor kúszott fel a képemre és azt letörölve az idegenhez sétáltam.
-Bocsásd meg a viselkedésemet. - kezet nyújtottam neki. - A nevem Faith, és épp fél órája próbálom lenyugtatni ezeket az őrülteket, hogy veszélybe sodorhassam az életüket. - Mosolyogtam a fiúra. |
[Celearh Moth]
- Sámáni mágia. Kezdetnek, amúgy nekromancia és gyógyítás. Tudom, első hallásra fura páros, de hát... a halál utáni élet... az attól még ugyan úgy élet. Az érvagdosás meg olyan hobbi, amit az én társadalmi rétegem nem engedhet meg magának. Csak ritkn. - ádáz, de szarasztikus vigyorom villant a lányra. Nem kellett óvatoskodnom. - És neked? - itt kissé felfelé néztem, éreztetvén, tudom, hogy sablon. - Milyen ágak? Miért a Reeylim? Miért a mágia?
Néha elcsodálkozom, miért ejtek egyes szavakat olyan áhítatos hévvel.
- Moo? - oldalra billentettem a fejem, és valami forró kúszott fel a mellkasomba, az a fajta, amikor meghallasz egy szózatot vagy elolvasol néhány sort, ami vészesen közel áll a szívedhez, vagy meglátsz egy megható, szívfájdítóan szép festményt. Nos, ezt éreztem, de nem tudtam, mi válthatta ki belőlem. |
 A fejem zúgott, mintha ezernyi motor száguldozna benne. Álmos voltam, nagyon. Az étkező hangulata lejjebb már nem is süllyedhetett volna, kellemetlen némaság uralta a termet. Megerőltettem magam, és hol egy szék támlájának, hol pedig a falnak tápászkodva, meg-meg botolva próbáltam elhagyni a helyiséget. Csigalassúsággal haladtam előre, minden egyes lépésnél megállva, és folyamatosan fogtam a fejemet, ami még mindig szörnyen fájt. Sikerült nagynehezen átlépnem a küszöbön, és így kijutottam a Folyosóra. Az étkezőből való távozásom kb. 5 percet vett igénybe.. Kicsit sokkal több, mint kellett volna. De az volt a lényeg, hogy kiértem, és nyugodtságban lehettem. A folyosón leültem a földre, a hátamat a falnak támasztottam, és nemsokkal később elnyomott az álom. |
- Régen vágtál ereket mi?-kuncogtam.- Néha? Inkább állandóan!
Hangosan felnevettem. Talán azért, hogy oldjam ezt a szomorú hangulatot? Nem tudom.
- És milyen mágiaágakat vettél fel?- kérdeztem halkan. Ezt sem tudom miért kérdeztem. Talán azért, mert megakartam ismerni? Igen ezért. Továbbra is mosolyogva nézem a fiút. |
[Celearh Moth]
Mély levegőt vettem, hogy se túl gormba, se túl szentimentlis ne legyen a hangom, sőt, leghetőség szerint a hisztérikusat is melőzni akartam.
Moo leült mellém. A hogylétem felől érdeklődött, ami meglehetősen ritkán esik meg. Kezdtem azt godolni, hogy annyira talán mégsem vagyok itt kellemetlenség. Azután beugrot a vörös hajú lány arca, és menten emlékeztetett, mennyire gyűlölnek.
Újabb fanyar mosoly kíséretében feleltem. - Ugyan! Csak otthon érzem magam.
Legyintettem. Azután a fiú felé fordultam, aki szintén hozzám beszélt. - Neked meg, Ar... Arthur, ugye..., na, neked meg nincs mit. Már úgyis régen vágtam fel ereket.
Reméltem, hogy a sámáni mágia, gyógyítás és nekromancia nem közkedvelt tárgyak a Reeylimben, és lehetőség szerint egyedül leszek. Ilyenkor rendült meg a bizalmam az emberekben. Újra meg újra, mert engem havi egyszer minimum elküldenek a pokolba.
- Amúgy ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Kivéve, ha kellemes. Akkor ez úszott. Néha jobb, ha nem kímélik az embert. - ezt halkan mondtam, csak Moonak. Benne bíztam. Úgy ahogy. |
Jó. Senki nem távozott eddig az élők közül. Ez jó jel. Celearh szintén kiakadt. Ez normális nem? Devi szerint megpróbálta megölni Dalet, de ő ezt letagadja. Ilyenkor mi van? Mit kéne csinálnom? Ha hiszek Devinek akkor talán ő megharagudik-ha még nem tette-vagy éppen furdítva. Áh, mindegy én ezt nem bírom! Felálltam és Celearhhoz sétáltam, leültem mellé.
- Minden rendben?-kérdeztem. |
Ez a fickó mentett meg engem? Jó tudni.. És Devi meg megakarja ölni? Hogy gondolhatta.. Ja, mondjuk, arról, hogy felvágta a kezemet. De lényegében inkább visszahozott az életbe.
- Köszönöm. - mondtam a srác felé fordulva. Ahogy befejeztem a mondatot, megint egy erős szúrást mértek a fejembe. Migrénem lett, vagy mi a fene?! |
[Celearh Moth]
- Nem! - szakadt ki belőlem üvöltve egyetlen szó, majd azok egész áradata, ez utóbbi már nem ordítva. - Soha nem öltem meg senkit, és nem is terveztem ezt. Tudom, hogy kiválóan összeverődött itt ez a társaság, de nem volt szándékomban zargatni benneteket. Téged, bárki vagy, most látlak először, a testvéredről pedig még annyit sem tudok. Nem tudom, kik vagytok, nem is az én dolgom, de nem vezérelt rossz szándék, amikor idejöttem. A gúnyolódást, fenyegetést, szitkokat talán a vétkesek érdemlik, nem a bűntelenek. Én megpróbáltam ezt a fiút megmenteni. Ha ez semmit sem nyom a latban, ha szidalmat érdemel, én komolyan sajnálom. De nem azt, amit tettem, vagy amit mondtam. Hanem, hogy erre a világra születtem.
Félreültem tőlük, s a tenyerembe temettem az arcom. Nem sírtam. Csak tudtam, hogy le kell higgadnom, hogy nem vagyok hibás, hogy semmit nem követtem el. Ártatlan vagyok. Csak sajnos tudtam, hogy tökéletes bűnös lennék.
Erővel visszaküzdöttem egy könnycseppet, és eltökéltem,hogy ezek az emberek engem nem láthatnak szomorúnak. Nem adom meg nekik. Felemeltem a fejem, és kényelembe helyeztem magam. Nem ér fel hozzám, aki ártatlanul vádol. Még hozzám sem. |
[204-185] [184-165] [164-145] [144-125] [124-105] [104-85] [84-65] [64-45] [44-25] [24-5] [4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
