|
Témaindító hozzászólás
|
2015.06.28. 00:43 - |
Hatalmas termet rejt a kopottas faajtó. Ezernyi, sorokba rendezett könyv fekszik itt magányosan, olvasottlanul, s kisérteties csend övezi a dugig rakott polcokat. |
[30-11] [10-1]
aisha snowwerk
Mostmár két világító szempár figyelte- ezek szerint -rettentő érdekes olvasmányomat.Szerettem volna persze,hogy ne nézzenek,de különösebben nem zavart.örültem,hogy van társaságom,ami a nővérem halála után nagy szó.De.. mivel köszönhetném meg a lányoknak hogy nem utálnak.Amióta Devi idejött,nem olvastam,csak ezen gondolkoztam.Most hogy Faith is itt van,még idegesebbnek kéne lennem,de nem vagyok az,hogyha böngészem a betűket,szóval a "törömazagyamostobaságokon" stílust elhagynám és inkább elővennék egy másikat,amiben olvasok.Nem olyan könnyű ez,de ha elkezdem,már menni,fog.Ez a módszer be is vált,kb.5 percig,mikor Faith hangja szólt hozzám.
-Faith!Ennyire érdekel?-kuncogtam.-Szerintem kezdjétek az első kötettel,mondtam,majd elővettem a táskámból,a közel 500 oldalas könyvet. |
 [Devi Weis]
Nem lettem volna Aisha helyében. Faith előtte, valami fucsa, leplezett vigyorral az arcán, amely már Alexanderével vetekedett, jómagam pedig a háta mögött, mint egy pofátlan napernyő. Hátrább léptem.
- Könyvtolvaj. - vigyorogtam Faithre, még mindig mellemhez szorítva egy rövid, hozzávetőleg háromszáz oldalas kötetet, amelynek viszont vastag lapjai igyekeztek ennek ellenére tekintélyt kölcsönözni. - Nincs olyan, hogy semmit.
Ismertem az érzést. Nézni a polckt, újra meg újra elmenni egyetlen kötet előtt, leemelni a polról, belelapozni, és visszatenni, megint visszatérni. Amikor tudod, hogy el akarod vinni, de valami megakadályoz benne. A leggnoszabb dolog a világon, egészen olyan, mint a viszonzatlan szerelem, amikor a sóvrgásod valamiféle hideg, kemény falba ütközik, és teljesen elgyengülsz tőle.
- Az enyém mitológia. - feleltem Aishának suttogva, s mutattam is a borítót, de közben Faithet néztem. Mi lehet az a könyv, amiért, egy ilyen különös lány, aki látszólag olyan, mint a szél, halk, és változékony, hirtelen lángra lobban?
Szavaim szüneteiben folyamatosan éreztem, hogy csend van, néma, áhítatos csend, amelyet nem lehet leírni, amely nem ráborul az emberre, hogy bántja, hanem melegen körbeöleli. Az a csend, amely az ilyen könyvtárakba beköltözik, és ott marad.
|
 Vissza köszöntem Devinek és tovább bújtam a polcokat. Ezernyi, érdekesnél érdekesebb könyv volt, azonban nem tudtam elvonatkoztatni attól a gondolattól ami az Aisha kezében tartott könyvet övezte. Nem tudtam másra gondolni, és így nem voltam hajlandó elkezdeni egy könyvet. Nem olvashattam szenvedély nélkül, inkább bambán bogarásztam a polcok között és vártam a történéseket. Aisha hangja törte meg a felénk telepedett csendet én pedig kidugtam a fejem a szekrény mögül és ránéztem, csillogó szemekkel. Erős közömbösséget próbáltam erőltetni hangomba, amikor válaszoltam.
- Semmit - fanyarrá tettem egyébként idiótán boldog mosolyomat és oda sétáltam a társasághoz. Nekidőltem a polcnak és helyet foglaltam a földön. Devihez hasonlóan a könyvet bámultam, így megfosztva Aishát az olvasás talán egyetlen normális módjától, az egyedülléttől. Nem akartam olvasni. Valahogy sokkal inkáb viszkettem a vágytól, hogy másokkal is megoszthassam a "féltett" titkomat és rá vegyem őket a vélemény adásra. Azonban tudom milyen idegesítő lehet egy eszement vigyorú túlbuzgó lány aki megfoszt az olvasástól. Így kerülgettem a forrókását és csak akkor kostoltam meg, amikor már lehült. - Mióta olvasod? - a kérdést természetesen nem Devinek intéztem, az ő tekintete inkább érdeklődő volt, mint az olyanoké akik már látták az említett könyvet. |
[Aisha Snowwerk]
 Nyugodtan továbbolvastam a könyvet,attól függetlenül,hogy kicsit zavaró volt érezni,hogy valaki figyel.Olvasni olyan érzés,mint Holddal és Nappal együtt táncolni,teremteni,avagy pusztítani egy szó kiolvasásával.Ilyenkor engem nem zavarnak a "földi" kellemetlenségek.Amikor kiolvasok egy szót,nem csak egyszerűen kimondom,ott vagyok,érzem,a szereplővel együtt sírok és nevetek.Na mostmár világos hogy miért ez a kedvenc helyem,mind közül.Egy mondat közepén tartottam,amikor rájöttem ,hogy nem egyedül jöttem.
-Na mit találtatok?-szóltam társaimhoz halkan. |
[Devi Weis]
Egy remeteéletet le lehetett volna itt élni. Nem tudhattam, mióta vagyok ott, amikor Aisha és Faith megérkezett. Alig vettünk tudomást egymásról, de végtére is, együtt jöttünk, akkor csak észre kellene vennünk a másikat, még ha olyan felemelő dologról van is szó, mint megszámlálhatatlan sok könyv. Ráköszöntem Faithre, halkan, ahogyan azt ennek a helynek a szentsége megkívánja, majd Aisha fölé hajoltam, s - magam is könyvvel a kezemben - belelestem az olvasmányába.
Mulattatott a gndolat, hogy a cím azthírdeti: A Reeylim titkai, de szigorúan véve a titkok attól titkok, hogy nem lehet őket egy vaskos kötet elolvasásával megkaparintani. Mégis, ha eltekintünk az ellentmondásstól, jó cím volt. Hivalkodás nélkül. És a Reeylim maga a Titok. Tetszett. De én még mindig inkább a jövőben, minta múltban éltem, így reménytelen volt, hogy huamosabb ideig történelemmel kapcsolatosan olvassak.
Igyekeztem halkan lélegezni és nem zavarni Aishát az olvasásban, mert ha velem tették volna ugyan ezt, nyilván öldöklő dúvaddá változok. Inkább én is az ajánlót bújtam, mint egy alacsonyabb, hús- vér árnyéka a lánynak. |
A kőkaputól --> Ide
Futva érkeztem és olyan hírtelen fékeztem hogy majdnem a padlónak estem. Szemeim kikerekedtek, mereden bámultam. Végig futtattam csillogó tekintetem a könyvekkel tömött polcokon. Nem akartam elhagyni a helyet, nem érdekelt, hogy találkozóm van, csak bámultam a megrakott polcokat és belibegtem a polcok közé. Nem tudtam mit keresek, csak nézelődtem. Könyvespolcról könyvespolca jártam keresve a "Nagy Őt". |
*amit láttam ebben az iskolában,de..... |
Eddig körülbelül mindenen elcsodálkoztam,amit ebben az iskolában ,de nyilvánvalóan ez lesz a kedvencem minden csodálatra méltó helyszín közül.Igaz,hogy otthon,csak egy kicsivel kisebb könyvtáram van,de itt megvan a hangulat: a kis ablakon beszűrődik a fény,az egész szobát por teríti.Rögtön rávetettem a szemem a Reeylim titkai következő kötetét,majdnemsikítottam egyet örömömben,de megint csak a szám maradt nyitva,ami ebben az esetben nagy szerencse volt,mert ha sikítottam volna valószínűleg első és utolsó napom lett volna itt.Szóval azonnal odamentem a vastag vászonborítású könyvhöz,levettem a polcról,és ott a polc előtt elkezdtem olvasni a tartalmát. |
[Devi Weis]
A kőkaputól --> Ide, a könyvtárba
Benyitottam a kopottas, "kissé" réginek tűnő faajtón, és belépve azonnal félrevert a szívem. Komor voltam, érzéketlen, tele becsvággyal, irigységgel, de megláttam a hatalmas, sziínes rózsaablakból áradó fénybenfürdő, könyvektől roskadozó, öreg polcokat és megmozdult bennem valami. Itt volt körülbelül az egyetlen dolog, amit szerettem, leszámítva persze sült bolond bátyámat, akire ennek ellenére sem lehett haragudni. Az az illat, amely egyébként dohos volt, nehéz és kellemetlen, belém költözött, valamiféle mámort hozva magával.
Eszembe ötlött Aisha. Olyan furcsa volt, mintha "rokon lelket" látna bennem. Ezt nem akartam hinni. Kissé talán konzervatívnak, csendesnek és szeretetreméltónak tűnt, megáldva a maga makacsságával. De nem volt benne egy szemernyi sem abból az önzőségből, amely meghatározott engem, s műveltségéhez nem társult az a tudálékosság, amely belőlem folyamatosan előtört. Nem éreztem hasonlóságot. Én harsány voltam és ,ismerjük el, feketemágus.
Mivel még sem Faithet, sem Aishát, sem pedig Azurát nem láttam, kapva az alkalmon, bevetettem magam a polcok közé. A betűrendet ezeréves cédulák hírdették, én pedig nyomban kiszúrtam a P-t és az R-t. Azokban eddig nemigen csalódtam. Odalépdeltem, s egy szerelmes gyengédségével végigfuttattam az ujjamat néhány kötet gerincén.
Az volt az érzésem, a lehető legjobb helyen vagyok. |
Hatalmas termet rejt a kopottas faajtó. Ezernyi, sorokba rendezett könyv fekszik itt magányosan, olvasottlanul, s kisérteties csend övezi a dugig rakott polcokat. |
[30-11] [10-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
